Sok rakétasiló épült
Észak-Korea rakétatámaszpontot létesített a kínai határ közelében
Észak-Korea rakétatámaszpontot létesített a kínai határnál.
2013.10.10 07:52MTI
A Csoszon Ilbo dél-koreai napilap szöuli kormányforrásokra hivatkozva azt írja, hogy a rakétabázis a Pektuszan-hegy déli lejtőitől két kilométerre épült. Az újság szerint meglehetősen sok rakétasiló épült ott, de egyelőre nem tudni, hogy hányban vannak rakéták.
Méreteikból ítélve közepes és nagy hatótávolságú rakéták telepítésére alkalmasak. Erről a támaszpontról a közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták elérnék Okinavát és Guam szigetet, ahol amerikai katonai támaszpontok vannak - mondták szöuli kormányforrások.
A lap úgy véli, a rakétatámaszpont helyszínéül azért választottak olyan helyet, amely közel van a kínai határhoz, hogy ezáltal megnehezítsék a bázis elleni esetleges támadásokat az Egyesült Államok és Dél-Korea részéről.
"Ha a rakétatámaszpont a kínai határ mellett van, az ellene bevetett rakéták könnyen Kína területére eshetnek, emiatt egy légierő támogatásával végrehajtott támadás nehezen kivitelezhető" - idéz az újság egy másik forrást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


