Mélyvízbe dobták a tanulót
A haldokló pilóta helyett az utas tette le a gépet
Majdnem katasztrófába torkollott a repülés: a pilóta rosszul lett, elkezdett besötétedni, az utasnak pedig nem sok választása maradt...
2013.10.09 11:34ma.hu
A pilóta hirtelen nagyon rosszul lett, ezért nem tudta tovább vezetni a gépet, majd meg is halt. A rosszullét miatt az utasnak kellett kényszerleszállást végrehajtania a Humberside-i repülőtéren.
Az eset kedd késő délután történt, a pilóta vészjelzést adott le, miután érezte, hogy nem tud tovább repülni. A férfi nem sokkal a landolás után el is hunyt. Azt még nem tudni, hogy mitől lett rosszul, és miért halt meg.
A vészjelzés után két repülőoktató utasította a földről az utast, hogy mit tegyen ahhoz, hogy letegye a gépet. Noha volt minimális repülési tapasztalata, még életében nem landolt. Ennek ellenére este fél nyolckor az észak-angliai Lincolnshire-i kifutópályára begurult a gép.

Roy Murray, az egyik rögtönzött forgalomirányító szerint egyáltalán nem volt veszélytelen a manőver, hiszen egyre jobban sötétedett, a lámpák se látszottak, minden sötét volt. Egyedül a lelki nyugalom segített az utason, hogy ne történjék nagy baj. „Nagyon jól kezelte a helyzetet, nyugodt maradt, pontosan követte az utasításainkat, és gyönyörűen landolt.”
A repülő Sandtoftról szállt fel, és csak ketten utaztak a fedélzeten, éppen oktatást tartott a pilóta az utasának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


