Pokolgép és távcsöves puska

Irak, Pakisztán, Afganisztán, Ciszjordánia: halálos áldozatok mindenfelé

Legalább húsz ember meghalt és ötvenöt megsebesült Bagdadban szombaton egy zarándokok ellen elkövetett öngyilkos merényletben. Afganisztán déli részén egy biztonsági őr végzett a NATO-katonával.

2013.10.06 08:51ma.hu
Fotó: MTI

Az iraki belügyminisztérium közlése szerint a merénylő a főváros északi, szunnita többségű Azamíja kerületének gyalogos ellenőrzőpontján robbantotta fel magát, amelyen keresztül síita zarándokok épp egy imahelyre vonultak, hogy megemlékezzenek II. Mohammednek, a síita iszlám kilencedik imámjának haláláról.

A Mohammed és Musza al-Kázím imámok síremlékét is őrző Kadimija mecset a síita iszlám egyik legfontosabb szenthelye, amelyet évente hívők milliói keresnek fel. A mecsetbe zarándokló síitákat már többször érték támadások, a legutóbbi öngyilkos merényletben 2009-ben 66 ember vesztette életét. 2005-ben több mint ezer zarándok halt meg, amikor - egyes források szerint aknatámadást követően - pánik tört ki a mecsetbe vonuló tömegben.

Néhány órával korábban Balad városban tizenkét ember életét vesztette egy kávézó elleni öngyilkos merényletben, míg Moszulban két tévériporterrel végeztek ismeretlen fegyveresek szombaton.

A hatóságok közlése szerint szombaton legalább 41 ember életét követelték különböző merényletek Irakban.

Az ENSZ adatai szerint csak szeptemberben közel 900 civil vesztette életét terrorakciókban Irakban, egy független civil szervezet, a Iraq Body Count összesítése alapján idén összesen 6000 áldozatot szedett az erőszak az országban. Ezzel az idei a legvéresebb év a közel-keleti országban 2007 óta, amikor Irak a polgárháború szélén táncolt.

A terrorakciók nagy részét a szunnitákból álló al-Kaida nemzetközi terrorszervezet számlájára írják, amely hitetleneknek tartja a síita iszlám követőit, és harcot folytat az iraki síita kormány megdöntéséért.

Megfigyelők szerint az erőszak elharapódzásában a szomszédos Szíriában folyó polgárháború is szerepet játszik, amely az iraki társadalmat is megosztotta, és felerősítette a vallási szembenállást az iszlám szunnita és síita ágát követők között.

A pakisztáni biztonsági erők legalább három tagja meghalt, nyolc megsebesült vasárnap reggel egy út mentén elhelyezett pokolgép robbanásában az ország északnyugati részén - közölte a helyi sajtó.

A beszámolók szerint ismeretlen fegyveresek az Észak-Vazirisztán törzsi terület tartományi székhelyére, a Mirámsáhba vezető úton, Mirzail ellenőrző állomásnál rajtaütöttek a biztonsági erők gépkocsioszlopán.

A robbanásban teljesen megsemmisült egy teherautó. A pokolgépet, amit előzőleg ástak el az út mentén, távirányítással hozták működésbe.

Fotó: MTI

A szövetséges erők négy katonája meghalt egy hadműveletben, míg egy ötödikkel biztonsági őr végzett Afganisztán déli részén - közölte vasárnap a NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF).

Az ISAF tájékoztatása szerint katonáik az afgán erőkkel közösen végrehajtott műveletben estek el, állampolgárságukat nem közölték.

A tálib szélsőségesek egyre nagyobb teret nyernek az ország déli részén azt követően, hogy a külföldi erők, a jövő évi kivonulás jegyében, több előretolt támaszpontot bezártak.

Ugyancsak Dél-Afganisztánban egy helyi biztonsági őr NATO-katonát ölt meg szombaton.

A belső támadások számának csökkentése céljából mind a NATO, mind az afgán biztonsági erők alaposabban figyelik az afgán katonákat, lehallgatják telefonbeszélgetéseiket akkor is, amikor eltávozáson vagy szabadságon vannak, és azokat is figyelik, akikkel kapcsolatba lépnek, amikor otthon vannak. Az amerikai védelmi minisztérium jelentése szerint az amerikaiak hírszerzése 85 olyan afgán katonát azonosított, akiről feltételezhető volt, hogy ilyen támadásra készül, és emiatt eltávolították őket beosztásukból. Jelenleg is több tucatnyi afgán katonát figyelnek.

Idén már 140 NATO-katona halt meg a közép-ázsiai országban.

Távcsöves puskából leadott lövés talált el egy kilencéves lányt szombat este Ciszjordániában, Pszagot zsidó telepen. A kislány, akit a felsőtestén talált el a lövedék, súlyosan megsebesült - közölte a rendőrség.

A kislány az udvaron játszott a Ciszjordánia székhelye, Rámalláh közelében lévő telepen.

A gyanú szerint újabb palesztin merénylet történt. A múlt hónapban egy izraeli katonát lőtt le egy feltételezett palesztin orvlövész szintén az Izrael által megszállt Ciszjordániában, Hebronban.

A területen négy palesztint öltek meg azóta, hogy három év szünet után júliusban újraindultak az izraeli-palesztin béketárgyalások.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.