Újraválasztották
Irina Bokova marad az UNESCO főigazgatója
Újraválasztották Irina Bokovát az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) főigazgatójának.
2013.10.05 17:02MTI
A párizsi székhelyű szervezet tájékoztatása szerint a bolgár főigazgató a végrehajtó tanács pénteki esti ülésén tartott szavazásnak már az első fordulójában megszerezte a megválasztásához szükséges elegendő voksot: Bokovára az 58 delegált közül 38-an szavaztak.
Kihívóit, Rachad Farah, Dzsibuti párizsi nagykövetét 13-an, Joseph Maila francia-libanoni egyetemi tanárt pedig 6-an támogatták.
A jelenlegi főigazgatónak legalább harminc voksra volt szüksége az újraválasztásához. A főigazgató-választást meghatározta az, hogy az UNESCO költségvetése a korábbi 607 millió dollárról (132 milliárd forintról) 22 százalékkal 507 millió dollárra (111 milliárd forintra) csökkent 2012-ben és 2013-ban, miután a szervezet közgyűlése 2011. október 31-én teljes jogú tagjává választotta a Palesztin Hatóságot.
Az Egyesült Államok ezt követően felfüggesztette a szervezet számára folyósított önkéntes hozzájárulást. Az UNESCO-t 2009 óta igazgató Bokova viszonylag sikeresen tudta kezelni a pénzügyi válságot.
"A pénzügyi válság már a múlté" - hangsúlyozta a végrehajtó tanács előtt a főigazgató. Elmondta, hogy a szervezet programjai megvalósultak, és egy sürgősségi alapot is létrehoztak. Bokova azonban nyugtalanságának adott hangot amiatt, hogy az UNESCO missziójához képest ennyire kevés pénzből kell gazdálkodnia.
A költségvetési megszorítás miatt összesen háromszáz alkalmazott állása került veszélybe. A szervezet párizsi központjában tavaly 1200-an dolgoztak, a világ különböző pontjain pedig 900-an.
Az angolul, spanyolul és franciául kiválóan beszélő 61 éves főigazgató Moszkvában végzett karrierdiplomata, korábban hazája ENSZ-képviseletén is dolgozott.
Négy évvel ezelőtti megválasztása előtt a Bolgár Szocialista Párt egyik legnépszerűbb politikusaként 2005 óta Bulgária párizsi nagykövetségét és UNESCO képviseletét vezetette. Moszkva után Bokova az Egyesült Államokban folytatta tanulmányait, majd külügyminiszter-helyettesként hazája uniós csatlakozásának egyik legfőbb előkészítője volt 1995 és 1997 között.
A külügyminiszteri posztot 1996 november és 1997 február között töltötte be. A mindig mosolygós, nyitott és szerénységéről ismert bolgár nő két gyermek anyja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06