Szent Ferenc ünnepén
Emberségesebb kereszténységet szorgalmazott Assisiben Ferenc pápa
"Szegény pápa a szegények között!" Hangsúlyozta, hogy emberségesebb kereszténységre van szükség: "nincsen más út, máskülönben az egyház nem több kívülről szépnek tűnő cukrászsüteménynél".
2013.10.04 11:14MTI
Fotó: MTI
A társadalom peremére szorult betegek és szegények segítését és az egyháznak a világi javaktól és érdekektől való elfordulását szorgalmazta Ferenc pápa pénteken Assisi városában, ahova Olaszország védőszentje, Szent Ferenc ünnepnapján látogatott el.
Az egyházfő helikopterrel tette meg az utat a Vatikánból az umbriai Assisibe, ahol százezres tömeg várta. "Szegény pápa a szegények között!" - üdvözölte őt az egyik transzparens.
Ferenc pápa elsőként a Seraficum Intézetben ellátott fogyatékos gyermekekkel és a Caritas helyi menhelyén segített szegényekkel, olaszokkal és bevándorlókkal találkozott. A betegek, szegények, rászorulók "ne puszta sajtóhír legyenek, azok hallják meg őket, akik magukat kereszténynek nevezik" - jelentette ki az egyházfő. Hangsúlyozta, hogy emberségesebb kereszténységre van szükség: "nincsen más út, máskülönben az egyház nem több kívülről szépnek tűnő cukrászsüteménynél".
"A mai egyháznak meg kell válnia a világiasságtól, a pénztől, politikától" - fogalmazott a pápa. Kijelentette, ha az egyház a lelkiség helyett a világiasságot választja, az "gyilkos magatartás" lenne, hiszen a világon családok halnak éhen, mások háborúk elől menekülnek vagy a szabadságot keresve halálra találnak". Az utóbbi megjegyzéssel Ferenc pápa a délolasz Lampedusa szigetén csütörtökön történt tragédiára utalt.
A pápa estig tartó látogatása során imádkozik Szent Ferenc és Szent Klára sírjánál, szentmisét mutat be a Szent Ferencről elnevezett bazilika előtti téren, találkozik fiatalokkal és az egyház képviselőivel. Az ebédet Szent Ferenc városának szegényeivel fogyasztja el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


