A pakisztáni kormány kérése
A Scotland Yard nyomoz Benazir Bhutto meggyilkolása színhelyén
A Scotland Yard szakértői kezdtek nyomozást szombaton Ravalpindiben Benazír Bhutto pakisztáni ellenzéki vezető meggyilkolásának színhelyén - közölte a helyi rendőrség.
2008.01.05 16:25MTIA brit bűnügyi rendőrség öt antiterrorista, illetve törvényszéki orvosi szakértője pénteken érkezett Iszlámábádba a pakisztáni kormány kérésére. Pervez Musarraf elnök reményei szerint vizsgálatuk véget vethet a Bhutto asszony ellen december 27-én elkövetett öngyilkos merénylet körüli ellentmondásoknak. A Scotland Yard emberei a merénylet helyszíne mellett azt a területet is átvizsgálják, ahol a terrorakciót megelőzően Benazir Bhutto választási gyűlést tartott. Ugyancsak vizsgálat alá vetik Bhutto asszony gépkocsiját, amelyben halálát lelte. A körzetet a pakisztáni különleges fegyveres erők kommandói zárták le és az újságírókat sem engedtek be oda. Musarraf korábban elégedetlenül nyilatkozott a merénylet utáni helyi nyomozásról, bár hangsúlyozta, hogy sem a kormány, sem pedig a titkosszolgálatok nem próbáltak nyomokat eltűntetni. Az államfőt érezhetően idegesítette az a tény, hogy a közterület-fenntartók nem sokkal a gyilkosság után bőséges vízzel mosták fel a tetthelyet. Bhutto tábora mindazonáltal úgy véli, hogy értelmetlen a Scotland Yard szakértőinek küldetése. "Musarraf maga megmondta, hogy a Scotland Yard stábja nem kap engedélyt azoknak a kihallgatására, akikre gyanakszunk, tehát már előre körülhatárolta szerepét" - közölte a Pakisztáni Néppárt (PPP) szóvivője. A kormánnyal ellentétben, amely az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózattal kapcsolatban álló csoportokat vádol a merénylettel, az ellenzék úgy véli, hogy a szálak magas kormány- és titkosszolgálati körökhöz vezetnek. Hasonlóan nyilatkozott Benazír Bhutto férje a The Washington Post szombati számában. Aszif Ali Zardari az iszlámábádi kormányt tette felelőssé felesége meggyilkolásában, és leszögezte: egy kormány általi vizsgálatot sem Pakisztánban, sem pedig külföldön nem tekintenek hitelesnek. Éppen ezért Zardari felszólította Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat: támogassanak egy, az ENSZ szakértői által végzendő nyomozást az ügyben. A pakisztáni vezetés elutasítja az ENSZ-vizsgálatot és Washington is jelezte, hogy szükségtelennek tartja azt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


