Sok a halott és sebesült
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant Damaszkusztól északra
Egy gépkocsiba rejtett pokolgép robbant a Damaszkusztól 30 kilométerre északra fekvő Ránkuszban. A merényletben legalább harminchét ember vesztette életét, több mint száz pedig megsebesült.
2013.09.27 16:17MTIA robbanás a többségében szunniták lakta település mecsetjénél történt röviddel a pénteki ima után. Egyelőre nem tudni, hogy a mecset volt-e támadás célpontja. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) úgy tudja, hogy a robbanásban legalább húszan haltak meg és több tucatnyian megsebesültek.
Mohamed Szaíd, Dúmában, Damaszkusz keleti peremvárosában lakó aktivista és Rámi Abder-Rahmán, a londoni székhelyű OSDH elnöke egyaránt azt mondta az AP amerikai hírügynökségnek, hogy a település nincs sem a Bassár el-Aszad elnökhöz hű katonaság, sem a lázadók kezén.
Abder-Rahmán szerint a helyi lakosok megállapodtak a lázadókkal, hogy nem visznek fegyvereket a településre, elkerülendő, hogy a kormányerők tüzérségi tűz alá vegyék Ránkuszt.
Az AFP francia hírügynökség viszont úgy értesült, hogy a városka lakói a szunnita lázadókat támogatják, és gyakoriak az összecsapások a lázadók és a kormányerők között. Szaíd elmondta: a muzulmán hagyományoknak megfelelően a lakosok több áldozatot már el is temettek. A temetés idején a kormányerők több rakétát lőttek ki a településre, több gyászoló megsebesült.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


