Fülöp-szigetek
Az utolsó túszokat is kiszabadították Zamboangában
Kiszabadították az utolsó túszokat is a Fülöp-szigeteki kormányerők a muzulmán felkelők fogságából a déli Zamboanga kikötővárosban.
2013.09.27 13:53MTI
Az egymillió lakosú Zamboangába szeptember 9-én tört be a Moro Nemzeti Felszabadítási Front (MNLF) nevű szervezet egy szakadár csoportja és kezdett túszejtő akciót, felrúgva a kormány és a muszlim felkelők legnagyobb szervezete közötti fegyverszüneti megállapodást.
A szakadárok ellenzik a tavaly októberben az MNLF-fel aláírt egyezményt, amelynek célja véget vetni a negyven éve tartó konfliktusnak. Az ellenzők az akcióval ki akarták siklatni a békefolyamatot.
A közel három hete tartó harcokban mintegy kétszáz ember meghalt, köztük 166 felkelő, s több mint tízezer ember kénytelen volt elhagyni lakhelyét. Ramon Zagala alezredes, a hadsereg szóvivője azt mondta, hogy csütörtök este 15 lázadót megöltek, és az utolsó hat túszt is kiszabadították.
Hozzátette, hogy körülbelül háromszáz fegyveres megadta magát. A város azonban még nem teljesen biztonságos. Pénteken is volt még szórványos lövöldözés és két nagy erejű robbanás azon a környéken, ahol az amerikai kiképzésben részesült kommandósok házról-házra járva kutattak a még megmaradt lázadók után.
Isabelle Climaco-Salazar polgármester arról számolt be, hogy az egyes enklávékban még tartó összecsapások ellenére a város nagyobb részében az élet visszatért a normális kerékvágásba. Folyik a munka a hivatalokban, bankokban, a boltok nyitva vannak, az iskolákban folyik a tanítás, üzemel a repülőtér és a kikötő.
Az immár négy évtizede tartó konfliktusban eddig már 120 ezer ember meghalt, mintegy kétmillió pedig elhagyta lakhelyét, ami humanitárius válságot idézett elő az országban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


