Újabb korrupciós botrány
Orvosokat fizetett le a Danone?
Alig egy héttel a korábbi korrupciós vádakat követően újabb visszaéléssel gyanúsítja a francia Danone vállalatot a kínai sajtó.
2013.09.26 11:44MTI
A 21cbh.com népszerű gazdasági és pénzügyi hírportál azzal vádolta meg a cég egyebek közt gyerektápszereket is gyártó leányvállalatát, a Nutriciát, hogy a főváros 14 kórházának több mint száz orvosát fizette le termékeinek ottani propagálásáért cserébe.
A lapnak névtelenül nyilatkozó forrás, egy rezidens orvos szerint e tisztességtelen gyakorlat legalább három éve zajlott, a vállalat készpénzen kívül nagy értékű ajándékokkal és utazásokkal jutalmazta az orvosokat. Állításainak alátámasztására a lap forrása több mint félszáz, a Nutriciától érkező kifizetési listát mutatott fel, amelyek szerint több százezer jüant tett ki az átutalások értéke.
A lap állításaira válaszul a Nutricia kínai vállalatának szóvivője, Csao Csing-hua azt mondta, hogy miután az újságból értesültek az esetről, belső vizsgálatot kezdtek, a további lépések pedig annak eredményétől függnek. Két hét leforgása alatt a mostani már a második korrupciós ügye a Danone-nak Kínában.
A múlt hét keddjén a kínai központi televízió, a CCTV riportjában azt állította, a Danone Dumex nevű gyermektápszerének népszerűsítésére az északkeleti Tiencsin egyik kórházának újszülöttosztályán dolgozó alkalmazottakat fizetett le, hogy azok ebből a termékből adjanak a csecsemőknek.
A központi televízió egy korábban a vállalatnak dolgozó, magát megnevezni nem kívánó értékesítési menedzsert idézett, aki úgy fogalmazott, hogy a cég az elmúlt időszakban évente több százezer jüan "ajándékot" adott az intézménynek.
A CCTV riporterei által idézett dokumentumok szerint a Dumex havonta mintegy 300 ezer jüant (11 millió forint) jutatott a kórháznak, a fejenkénti "szponzori díjak" pár száz jüantól egészen 10 ezer jüanig (360 ezer forint) terjedtek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06