Visszatérnek!
Rjabkov: Újra vegyifegyver-szakértők Damaszkuszban
Szerdán visszatérnek Szíria fővárosába az ENSZ vegyifegyver-szakértői - jelentette be kedden az orosz parlamentben Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes.
2013.09.24 13:35MTI
MTI
"Elégedettek vagyunk, hogy az ENSZ-szakértők Szíriába való visszatérését szorgalmazó állhatatos felhívásaink meghallgatásra találtak" - fogalmazott a magas rangú orosz diplomata. Közlése szerint a világszervezet csoportját ismét Ake Sellström svéd vegyifegyver-szakértő vezeti. Szergej Rjabkov azt mondta, Moszkvában remélik, hogy "a fegyverellenőrök azokra a helyekre is ellátogatnak, ahova (eddig) valamilyen okból nem jutottak el és nem tudtak vizsgálódni".
A Ria Novosztyi orosz hírügynökség arra emlékeztetett, hogy az ENSZ szakértői a múlt hónapban csak az augusztus 21-én, Damaszkusz egyik külvárosában végrehajtott vegyifegyver-támadást vizsgálták.
Az orosz külügyminiszter a parlament alsóházában tartott vitanapon azt is kifejtette, hogy az ENSZ vegyifegyver-szakértőinek a múlt hétfőn New Yorkban ismertetett jelentése komoly tanulmányozást igényel. A benne szereplő megállapítások szerinte elsietettek.
Szergej Rjabkov bírálta az Egyesült Államokat is. Úgy vélte: "nem logikus" Washington igyekezete, amellyel - az ENSZ-alapokmány 7. cikkére hivatkozva - megpróbálja az ENSZ Biztonsági Tanácsát Szíriával kapcsolatban erőszak alkalmazását támogató határozat elfogadására késztetni. Rjabkov megismételte, hogy Oroszország nem fogad el olyan határozatot, amely automatikusan büntető intézkedésekkel jár, amennyiben Szíria nem tenne eleget kötelezettségeinek.
Moszkva a külügyminiszter-helyettes szavai szerint azt reméli, hogy a Szíriával kapcsolatos határozat szövegét sikerül egy héten belül egyeztetni, de erre biztos garancia nincs.
Rjabkov érzékeltette, hogy Moszkva tanult a líbiai esetből.
Moszkva 2011 márciusában nem támogatta a katonai beavatkozást Líbiában. Az ENSZ BT 10 tagja, közöttük az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia ugyanakkor megszavazta az 1973-számú határozatot, amely azonnali tűzszünetet írt elő az észak-afrikai országban, valamint kijelölte a repüléstilalmi zóna határait, és felhatalmazást adott arra, hogy külföldi csapatok mindent megtegyenek a polgári lakosság védelme érdekében. Ezt követően a koalíciós erők légitámadásokat intéztek a líbiai kormányerők ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:03 Pánik és menekülés a Fehér Ház vacsorájáról - videó
- 7:01 Így rongyolt át a szünetelő testőrökön a Trump-merénylő - videó
- 6:48 Lövöldözés a Fehér Ház vacsoráján, Trumpot és más vezetőket kimenekítettek - videó
- 19:09 Magyar Péter szerint az oligarchák tízmilliárdos értékben utalják ki az országból a magyar emberek pénzét
- 10:14 Oroszországban már be is adták az első betegnek a forradalmi rákvakcinát
- 8:11 Hirtelen egy egész kacsacsalád termett a budafoki medencében - gyors segítség mentette meg a kicsiket
- 7:38 Atomháborús főpróba Európában? Franciaország és Lengyelország Oroszország ellen gyakorol
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


