Már üzemel
Külön honlapon gyűjtik a Verespatak jövőjével kapcsolatos javaslatokat
Honlapot hozott létre a román parlamentnek a Verespatakon tervezett aranybánya-beruházást vizsgáló különbizottsága, abból a célból, hogy minél többen javaslatot tegyenek a beruházást elősegítő törvénytervezettel kapcsolatban.
2013.09.23 18:23MTI
A román nyelvű honlap a www.comisiarosiamontana.ro címen érhető el, és hétfőn már üzemelt. Darius Valcov, a különbizottság szociáldemokrata párti elnöke elmondta, hogy a honlapon megtalálható maga a törvénytervezet, valamint minden olyan engedély, amely a bizottság rendelkezésére áll.
A honlapon bárki javaslatokat tehet Verespatak jövőjére vonatkozóan, valamint észrevételeket fogalmazhat meg a törvénytervezettel kapcsolatban.
A testület meghallgatta Daniel Barbu kulturális minisztert, aki elmondta, hogy a beruházó vállalta: 70 millió eurót fordít a helyi épített örökség megőrzésére, és ebből 32 millió eurót már beruháztak.
A miniszter ugyanakkor elmondta: egyetlen román állami hatóság sem tudja igazolni, hogy valóban megtörtént ekkora értékű beruházás, mert ilyen szakvizsgálatot nem végzett senki, de a miniszter szerint "szabad szemmel is látható", hogy a beruházó felújított olyan verespataki házakat, amelyek a tulajdonában vannak.
A különbizottság hétfőn arról határozott, hogy meghívja meghallgatásra a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) képviselőit is. Valcov szerint a bizottság elsősorban azt akarja tisztázni, hogy megalapozottak-e azok a gyanúk, amelyek a beruházó fizetésképtelenségére vonatkoznak.
A beruházást ellenző civil szervezetek szerint ugyanis a vállalat nem rendelkezik elegendő pénzzel a költséges beruházás finanszírozására. A román parlamentben azt követően állítottak fel különbizottságot, hogy a kormány augusztus végén a parlament elé terjesztette a Verespatakon tervezett bányaberuházást elősegítő törvénytervezetet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06