Vírus vs. emberiség
ENSZ: jelentős a haladás az AIDS elleni küzdelemben
Nagyon jelentősnek értékelte a haladást az AIDS-betegség elleni küzdelemben az Egyesült Nemzetek Szervezete egy hétfőn közzétett jelentésében.
2013.09.23 13:36MTIAz immunrendszert támadó kórról minden évben születik ENSZ-felmérés és abból tanulmány. A legfrissebb alapján jelenleg 35 millió 300 ezer embert tartanak nyilván a világon az AIDS-kórokozójával, a HIV-vírussal fertőzöttként.
Az AIDS miatt elhunytak száma tavaly 1,6 millió volt, míg 2005-ben - akkor haltak bele a betegségbe a legtöbben - még 2,3 millió. Tavalyelőtt 1,7 millió emberrel végzett a kór, azaz százezerrel többel, mint 2012-ben.
A HIV-fertőzöttek száma 2011-ben még 2,5 millióval növekedett, tavaly 2,3 millióval, azaz a növekedés üteme kétszázezerrel fékeződött. Megfelelő gyógyszer-kombinációval az AIDS sok betegnél kordában tartható, a gyógyszeres kezeléshez 2012 végére a szegény vagy mérsékelt jövedelmű országokban 9,7 millió ember jutott hozzá: ez egy év alatt 20 százalékos növekedés.
Az ENSZ jelentése kiemeli, hogy 2001 óta 52 százalékkal csökkent az újonnan fertőzöttek száma a gyermekek körében, a felnőtteket tekintve pedig 33 százalékos a mérséklődés. Ami a pénzt illeti, a világ országai egyre többet áldoznak a betegség elleni küzdelemre. 2012-ben a teljes összeg elérte a 18,9 milliárd dollárt - nagyjából 4100 milliárd forintnyit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:49 Szijjártó: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
- 20:49 Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén
- 19:48 Voks 24 - Vitézy Dávid: a fővárosi állatvédelem kudarc
- 19:46 A varsói főpolgármesteri hivatal betiltotta a vallási jelképek használatát
- 18:45 Az LMP további kérdésekre vár választ az orosz metrókocsik ügyében
- 18:45 Ügyészt és bírókat akart megöletni egy férfi a vád szerint
- 17:45 Négy új minisztert iktatott be a lengyel elnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06