CNN
Nairobi: még mindig 30 túszt tart fogva 10-15 merénylő a plázában
A fegyveres iszlamisták által egy nairobi bevásárlóközpontban elkövetett támadásban legalább 59 ember életét oltotta ki - közölte vasárnap a kenyai kormány belügyminisztere.
Képek a merénylet helyszínéről! 
Joseph Ole Lenku tájékoztatása szerint az 59 halálos áldozat mellett 175-en sebesültek meg az iszlamista merénylők véres akciója során. A halottak között több külföldi van, köztük egy kanadai diplomata. A bevásárlóközpontból eddig több mint ezer embert sikerült kimenekíteni. Az épületben feltehetőleg még mindig 10-15 merénylő tartózkodik - mondta a belügyminiszter. Az iszlamisták által fogva tartott túszok számáról nem volt hajlandó számot közölni. Csupán annyit közölt, a biztonsági erők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a túszok biztonságosan elhagyhassák a bevásárlóközpontot.
Az amerikai CNN televízió kenyai kormánykörökre és nyugati diplomatákra hivatkozó jelentése szerint az iszlamista támadók mintegy harminc túszt tartanak fogva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


