Eretneknek tartják őket
Keresztény templom előtt volt az öngyilkos merénylet Pesavárban, rengeteg a halott
Beszámolók szerint két öngyilkos merénylő hozta működésbe a testükre szerelt robbanószerkezeteket a templom bejáratánál, amikor a mise végeztével a hívők elhagyták az épületet.
2013.09.22 12:44MTI
Egy keresztény templom előtt történt robbantásos merénylet vasárnap a pakisztáni Pesavárban, a támadásban több tucatnyi hívő halt meg.
Különböző forrásokra hivatkozó hírügynökségi jelentések szerint az északnyugat-pakisztáni városban elkövetett merényletben legalább ötvenhárman meghaltak. A robbantás következtében mintegy százan megsebesültek. A halálos áldozatok száma még emelkedhet.
Beszámolók szerint két öngyilkos merénylő hozta működésbe a testükre szerelt robbanószerkezeteket a templom bejáratánál, amikor a mise végeztével a hívők elhagyták az épületet.
Ez az egyik legtöbb halálos áldozattal járó merénylet, amelyet keresztények ellen követtek el Pakisztánban, ahol a lakosság 95 százaléka muzulmán. A dél-ázsiai ország lakosságának csupán mintegy 3-4 százaléka keresztény, akiket a mindennapi életben számos területen sújt megkülönböztetés. A 180 milliós lakosság zömét kitevő szunnita muzulmánok szélsőséges csoportjai az utóbbi időben egyre gyakrabban követnek el merényleteket az általuk eretneknek tartott keresztények, szúfik és síiták ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06