Veszedelmes viszonyok
Obama Palesztinávan igen, Iránnal nem tárgyal
Mahmúd Abbász palesztin elnökkel tárgyal az amerikai elnök a jövő héten New Yorkban az ENSZ-közgyűlés ülésszakának keretében, az új iráni elnökkel, Haszan Róhánival azonban továbbra sem tervez találkozót.
2013.09.21 08:15MTI
A nyilatkozat szerint Barack Obama a közel-keleti helyzetet tekinti át a Palesztin Hatóság vezetőjével, különös tekintettel a felújított izraeli palesztin tárgyalásokra.
Az amerikai elnök azonban - egyelőre legalábbis - nem találkozik az iráni államfővel, noha az elmúlt napokban ilyen irányú találgatások láttak napvilágot. Haszan Róháni ugyanis több olyan nyilatkozatot tett, amely nagy figyelmet váltott ki a nyugati vezetők körében. Az augusztusban beiktatott elnök az NBC-nek adott interjújában azt hangoztatta, hogy országa soha, semmilyen körülmények között nem kíván atomfegyvert előállítani. A The Washington Post című lapban megjelent írásában pedig közölte, hogy Irán kész közvetíteni a szíriai kormányzat és az ellenzék között.
Ezen kívül az amerikai és az iráni elnök levelet váltott egymással, amit Róháni pozitívnak és konstruktívnak minősített.
Mind Obama, mind az iráni államfő jövő kedden mond beszédet az ENSZ Közgyűlésén, de - mint a Fehér Ház közölte - a két elnök között különtalálkozót nem terveznek.
Az Egyesült Államok a nyitottság politikáját kívánja folytatni az új iráni vezetéssel szemben - fogalmazott az elnök helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója. Az elmúlt napok bejelentéseit azonban tetteknek kell követniük - tette hozzá, utalva Róháni kijelentéseire.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06