Csalás és sikkasztás
Lenyomták a belgák a szcientológusokat
Az Emberi Jogok Európai Bírósága egyhangú döntéssel véglegesen elutasította a szcientológiai egyház beadványát a belga állammal szemben.
2013.09.19 16:40MTI
A szcientológusok annak kimondását szerették volna elérni a bíróságon, hogy a belga illetékesek nyilvánosan tett megjegyzései egy, az egyház ellen folyó vizsgálattal kapcsolatban megsértették a tisztességes eljáráshoz való jogukat. A bíróság szerint viszont az eljárás tisztességességét csak az egész eljárás vizsgálatával lehet megállapítani, és mivel az ügyben még Belgiumban nem született döntés, ezért az egyház állítása elhamarkodott és megalapozatlan. A bíróság azt is kifogásolta, hogy a szcientológusok a jogaikat sértő állítások bizonyítékaként mindössze újságcikkeket vonultattak fel, amelyek azt sem bizonyítják, hogy a vitatott kijelentések valóban azoktól az emberektől hangzottak el, akiket az egyház ezzel vádol. Elutasító határozatában a bíróság azt is kimondta, hogy nem látja bizonyítottnak, hogy az ártatlanság vélelmének megsértéseként tekinthető az, ha egy hatóság tájékoztatást ad arról, hogy milyen ügyben vizsgálódik egy szervezetnél.
A Brüsszelben bejegyzett Szcientológiai Egyház nonprofit szervezet (ASBL Église de Scientologie) ellen 1997-ben csalás és sikkasztás miatt indult vizsgálat, és az ezt követő években több cikk is megjelent a belga sajtóban, amelyekben több ügyész is vádakat fogalmazott meg a szcientológusokkal szemben. Ezek miatt az egyház ismeretlen tettes ellen feljelentést tett Belgiumban, de a hatóságok bizonyíték vagy bűncselekmény hiányában nem indítottak eljárást. Az egyház magát az eljárást is megtámadta, mondván: a hatóságok megsértették diszkréciós kötelezettségüket, ezért az egész eljárás nem lehet hiteles és tisztességes. A beadvánnyal foglakozott a belga bíróság, de alaptalannak találta. Az eredeti, csalási és sikkasztási ügyben azóta sem született még jogerős ítélet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06