Külföldi beavatkozást akarnak a felkelők
Provokáció volt a damaszkuszi vegyi támadás?
Oroszországnak "a legkomolyabb oka" van arra, hogy azt higgye, provokáció volt a Damaszkusz mellett augusztus 21-én elkövetett vegyifegyver-támadás.
2013.09.17 16:05MTI
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter
A politikus azt követően nyilatkozott, hogy tárgyalt Laurent Fabius francia külügyminiszterrel, akivel közös sajtóértekezletet tartott.
Lavrov hangoztatta, hogy a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők ellen harcoló felkelők már számos provokációt elkövettek. "Mindegyiknek az volt a célja az elmúlt két évben, hogy előidézzen egy külföldi beavatkozást".
Fabius ugyanakkor meggyőzőnek nevezte a vegyi támadásról készült, hétfőn nyilvánosságra hozott ENSZ-jelentést.
"Ha az ember figyelembe veszi a bevetett szarin gáz mennyiségét, az ilyen támadáshoz szükséges eszközöket, továbbá más tényezőket, mindez semmilyen kétséget nem hagy afelől, hogy a rezsim áll a támadás mögött" - mondta.
Lavrov erre azt felelte, az ENSZ-jelentés bebizonyította, hogy vegyi fegyvert vetettek be, de a dokumentumban nincs válasz számos kérdésre, amire Oroszország választ várt. Többek között arra sem, hogy a vegyi fegyverek gyárilag vagy házilag készültek.
Oroszország mint Szíria legfőbb szövetségese, továbbra is kitart amellett, hogy egy új, Szíriával foglalkozó ENSZ-határozat ne tegye lehetővé az erő alkalmazását. Lavrov felidézte, hogy a vegyi fegyverekről Genfben folytatott tárgyalásokon "világosan megmondta", elutasítja az erő alkalmazását kilátásba helyező kitételt. Most a nyugati követeléseket visszautasítva, leszögezte, hogy az ENSZ BT-nek a szíriai vegyi fegyverek leszerelési tervét jóváhagyni hivatott határozata nem tartalmaz majd semmilyen utalást a világszervezet alapokmányának VII. (erő alkalmazását lehetővé tevő) fejezetére.
Hozzátette egyben, amennyiben olyan jelek mutatkoznak, amelyek alapján kiderül, hogy Szíria nem hajtja végre a vegyi fegyverek eltávolításáról szóló megállapodást, akkor az ENSZ Biztonsági Tanácsa ismételten megvizsgálja a kialakult helyzetet.
Szólt arról is, hogy Oroszország hajlandó részt venni a Szíriába küldendő vegyifegyver-szakértők biztonságának a garantálásában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


