Costa Concordia
Két óra késéssel indul a Costa Concordia felállítása
A tervezettnél két órával később kezdődik a zátonyra dőlt Costa Concordia hajóroncsának felállítása - jelentette be Franco Gabrielli, az olasz polgári védelem vezetője hétfő reggel.
2013.09.16 07:36MTI
Fotó: MTI
Először fél órával, majd két órával halasztották el az eredetileg hat órára kitűzött műveletet. A helyszínen levő újságíróknak tartott tájékoztatón Gabrielli elmondta, hogy nem műszaki problémáról van szó. Az éjszakai heves vihar miatt ismét ellenőrizni kellett az óceánjáró alatt kiépített talpazatot és a művelet elvégzéséhez szükséges többi szerkezetet. Egyebek között stabilizálni kellett azt a tengeri tornyot is, amelyből irányítják az óriási hajóroncs mozgatását.
Késéssel kezdődött meg azoknak az itatóvásznaknak az elhelyezése is, amelyeknek a hajó környezetében meg kell kötniük a Costa Concordiából esetlegesen kiszivárgó szennyező anyagokat.
Hat órakor még azt a tengerszakaszt - a Toscana és a Giglio szigete közöttit - sem zárták le, amely pedig szükséges a művelethez. Az utolsó komphajó szigetre érkezését is meg kell várni.
Gabrielli az újságíróknak azt hangsúlyozta, hogy a késés nem módosítja a művelet folyamatait. A késést a nap folyamán megpróbálják "behozni", ha erre lehetőség lesz.
Gabrielli hozzátette: mindenki tudta, hogy lehet "fennakadás", mert rendkívüli beavatkozásról van szó. Kizárta, hogy a nap során újabb vihar érkezik Giglio partjaihoz. Százszázalékos sikert jósolt a tengerjáró felállításának. Kijelentette, ha nem bíznának a sikerben, nem fogtak volna bele. Megjegyezte, hogy a hajó felegyenesítése során elkerülhetetlen lesz a környezetszennyezés, de a polgári védelem vezetője szerint az "éjszakai vihar több hulladékot sodort a szárazföldről a tengerbe, mint amennyi a Costa Concordiából fog kiömleni".
A 2012. január 13-án zátonyra futott Costa Concordia felállítása 10-12 óráig tart.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


