Legalább huszonnyolcan meghaltak
Pokolgépes merényletek egy iraki mecset ellen
Legkevesebb huszonnyolcan meghaltak, negyvenegyen pedig megsérültek azokban a merényletekben, amelyeket a péntek déli imáról távozó hívők ellen követtek el egy iraki mecsetnél pénteken.
2013.09.13 14:05MTIA merénylők két pokolgépet robbantottak fel a fővárostól, Bagdadtól mintegy 60 kilométerre északra található Bakuba városban lévő Al-Szalam szunnita mecset közelében. Rendőrségi információk szerint a mecsetben szunniták és síiták közösen imádkoztak.
Meg nem nevezett egészségügyi tisztségviselők megerősítették a halottak számára vonatkozó információkat.
Bakuba és környéke felekezetileg meglehetősen vegyesnek számít, az utóbbi hetekben a területen több pokolgépes terrortámadást is elkövettek, jellemzően a síiták ellen. Egy bagdadi síita mecsetnél szerda este követtek el súlyos merényletet.
Egy gépkocsiban rejtőzködő öngyilkos merénylő harminc emberrel végzett, és több mint ötvenen megsebesültek. Augusztusban mintegy 800-an vesztették életüket Irakban ilyen körülmények között, már évek óta nem volt ennyi halálos áldozata a felekezetek közötti szembenállásnak az arab országban. Az amerikai csapatok visszavonása után másfél évvel Irakot az elmúlt öt év legsúlyosabb erőszakhulláma sújtja.
Az iraki ENSZ-misszió jelentése szerint a halálos áldozatok száma az év eleje óta már 4000 fölé emelkedett. Félő, hogy az ország újra visszacsúszik a polgárháborúba, ami 2006 és 2007 érte el csúcspontját, a halálos áldozatok száma ekkoriban meghaladta a háromezret havonta.
A síita-szunnita ellentétet táplálja a szomszédos Szíriában zajló polgárháború, amelyben szunnita lázadók fegyverrel akarják megdönteni a síizmus egyik ágához, az alavita felekezethez tartozó Bassár el-Aszad elnök hatalmát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


