Hivatalosan gyomorrák végzett vele
Megmérgezték Timosenko volt cellatársát?
Meghalt Julija Timosenko bebörtönzött ukrán exminiszterelnök egyik volt cellatársa - került nyilvánosságra szerdán. A Timosenko mögött álló Haza párt nem zárja ki, hogy mérgezés okozta a halálát.
2013.09.11 13:48MTI
Szvitlana Makejeva, aki korábban vezető beosztásban dolgozott a kijevi állami adminisztrációban, 2011-ben a kijevi előzetes fogdában volt több hónapig Timosenko cellatársa. A közzétett tájékoztatás alapján gyomorrák végzett vele.
A Haza párt azonban nem zárja ki, hogy folyamatosan mérget adtak neki, és ez okozta a halálát. Az ellenzéki párt közleményében emlékeztetett arra, hogy Timosenkón annak idején ismeretlen okból nagy kiterjedésű vérömlenyek jelentek meg. A párt szerint noha bebörtönzése óta Timosenko biztonsági okokból a családtagjai által bevitt ételeket fogyasztja, ehetett viszont abból is, amit az előzetesben adtak a fogvatartottaknak, azaz ugyanabból, amit Makejeva rendszeresen enni kapott.
Egyelőre nem ismert, mi okozta a gyomorrákot Makejevánál, ezért a párt követeli, hogy az ukrán egészségügyi rendszertől független klinika végezzen mihamarabb teljes kivizsgálást Timosenkón.
A 2004-es elnökválasztási kampány alatt nagy mennyiségű dioxinnal mérgezték meg Viktor Janukovics mostani államfő akkori ellenzéki ellenfelét, Viktor Juscsenkót, aki hosszadalmas külföldi gyógykezelés után túlélte a mérgezést, és megnyerte a választást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06