Biztonsági okora hivatkozva
Washington hazahívja diplomatáit Libanonból
Az amerikai külügyminisztérium pénteken biztonsági okokra hivatkozva elrendelte a nem nélkülözhetetlen feladatot végző diplomatáinak hazahívását Libanonból.
2013.09.06 17:01MTI
A külügyminisztérium egyben a Szíriával szomszédos közel-keleti ország elhagyására szólította fel az amerikai állampolgárokat.
Washington a katonai beavatkozást fontolgatja Szíriában, miután a damaszkuszi kormány állítólag vegyi fegyvert vetett be a főváros közelében augusztus 21-én, amely egyes források szerint több mint ezer ember életét követelte.
"Folyamatosan figyeljük a helyzet alakulását, és annak megfelelően változtatunk biztonsági álláspontunkon" - hangsúlyozta Marie Harf külügyi szóvivő. A külügyminisztérium szerint bármikor kitörhet egy komolyabb erőszakhullám, a libanoni kormány pedig ebben az esetben nem képes garantálni az állampolgárok és az országba látogatók biztonságát.
"A határokhoz, repülőterekhez, utakhoz és kikötőkhöz való hozzáférést akár előzetes figyelmeztetés nélkül is korlátozhatják" - írta közleményében a tárca. A külügyminisztérium egyúttal kiemelte, hogy a Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató libanoni síita szervezet, a Hezbollah erőteljesen jelen van Bejrút déli külkerületeiben, a Bekaa-völgyben és Dél-Libanon egyes részein.
Egy másik, Törökországra vonatkozó figyelmeztetésben a tárca engedélyezte az ország déli részén lévő Adanában működő amerikai képviseletnek, hogy hazaküldje a nem nélkülözhetetlen feladatot végző munkatársakat, illetve családtagjaikat.
A külügyminisztérium egyúttal arra biztatta az amerikai állampolgárokat, hogy csak kivételesen fontos esetben utazzanak Törökország délkeleti részére. Az USA 19 követségét és konzulátusát zárta be ideiglenesen a múlt hónapban a Közel-Keleten és Észak-Afrikában egy terrorfenyegetés után.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


