Mire képes Szíria?
Damaszkusz képes a biológiai fegyverek gyártására
A szír fővárosban végrehajtott állítólagos vegyifegyver-támadás felerősítette az azzal kapcsolatos gyanút, hogy Szíria felújítja a biológiai fegyverek előállítására irányuló, harminc éves erőfeszítéseit.
2013.09.05 19:29MTI
Noha amerikai feltételezések szerint a szíriai biofegyver-program a '80-as évek óta alapvetően "szunnyadó" állapotban van, Damaszusz birtokában van az ilyen fegyverek több összetevőjének, beleértve a halált okozó vírusok és baktériumok készleteit és az olyan eszközöknek is, amelyek segítségével porrá vagy aeroszolokká tudja azokat alakítani. A lap szerint a biológiai fegyverek egy ellene irányuló csapás esetén a megtorlás eszközéül szolgálhatnak az Aszad-rezsim számára, mert ezek az eszközök könnyen terjeszthetők, és ugyanakkor kevés olyan nyomot hagynak hátra, amelyekből az eredetükre lehetne következtetni.
Az elmúlt évtizedekben több mint tucatnyi ország - köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország - kísérletezett biológiai fegyverekkel. A legtöbben felhagytak ezzel a tevékenységgel, de nyugati hírszerző szervek gyanúja szerint Szíria egyike azon keveseknek, amelyek folytatták a kísérleteket.
A szíriai külügyminiszter szóvivője, Dzsihád Makdisszi 2012 júliusában szokatlan beismerést tett, amikor televíziós nyilatkozatban leszögezte, hogy a szíriai válságban "sem vegyi, sem biológia fegyvereket nem vetnek be soha". A szóvivő nem sokkal később a Twitteren azt állította, hogy Szíriának nincsenek sem vegyi, sem biológiai fegyverei.
Az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója (DNI) egy, a kongresszus számára idén elkészített jelentésben úgy vélekedett, hogy Szíria a biológiai fegyverek területén túlléphetett a kutatás és fejlesztés stádiumán, és korlátozott képességekre tehetett szert a hatóanyagok előállításában. Más hírszerzési jelentések ennél óvatosabban fogalmaztak, rámutatva a szilárd bizonyítékok hiányára azzal kapcsolatban, hogy a szíriaiak képesek-e a kórokozóknak a tüzérségi lövedékek vagy rakéták segítségével bevetni. Szakértők ezzel kapcsolatban arra figyelmeztettek, hogy a lakosság elleni bioterrorista támadáshoz nincs szükség ilyen eszközökre.

Noha a szíriai biofegyverprogram mai állapotáról keveset lehet tudni (beleértve azt is, hogy létezik-e még egyáltalán), szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a damaszkuszi kormány az elmúlt években jelentős összegeket fordított a gyógyszergyártás fejlesztésére, és nagy mennyiségű kettős rendeltetésű (katonai célokra is felhasználható) berendezést vásárolt.
A The Washington Post által idézett szakvélemény szerint a biológiai fegyverek esetében nem a tárolás, hanem a nagy tételben történő előállítás képessége a lényeges, és Szíria a kettős rendeltetésű eszközöknek köszönhetően erre költséghatékony módon tett szert.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06