Kémprogramot vegyenek!
WikiLeaks: diktatórikus államokban próbálnak üzletet kötni a német cégek
Diktatórikus államokban árulják kémprogramjaikat azok a német cégek, amelyek elöljárói idén többször is ellátogattak egyebek mellett Türkmenisztánba és Bahreinbe.
2013.09.05 12:27MTIA kiszivárogtató portál titkos dokumentumai nyomán fény derült arra, hogy több, kémtechnológiákat gyártó német vállalat is olyan tekintélyuralmi országokban próbál üzletet kötni, ahol a kormányzatok megfigyelésre használt kémprogramokat vetnek be ellenzékük ellen, és emberi jogokat sértenek meg.
A Norddeutsche Rundfunk rádió és a Süddeutsche Zeitung című napilap szerint számos német cég - köztük a Trovicor, az Utimaco, az Atis, az Elaman és a Gamma - képviselői látogattak ilyen államokba.
A Wikileaks információi szerint a kémprogramokat is gyártó cégek vezetői idén is többször utaztak Türkmenisztánba, Egyenlítői-Guineába, Ománba és Bahreinbe. A titkos források azt is tudni vélik, hogy a német-brit tulajdonú Gamma munkatársai idén már kétszer jártak abban a Bahreinben, ahol a szunnita dinasztia által vezetett kormány - a 2011-es tömegtüntetések után - megfigyelőberendezéseket vet be az ellenzék ellen.
A Gammát már korábban is érték vádak, amiért kifinomult kémprogramcsomagokat ad el diktatórikus kormányzású országokba. Bahreinben folytatott üzleti tevékenységei miatt az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) is panaszt emelt a vállalat ellen. Az ügyben a Riporterek Határok Nélkül emberi jogi szervezet vezetője is megszólalt, figyelmeztetve a német vállalatokat az emberi jogok tiszteletben tartására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


