Szerinte másfél év múlva születhet ítélet
Tóásó szerint mindenképpen elítélik, mert "ez a kormány parancsa"
Tóásó Előd szerint másfél év múlva születhet ítélet az ügyében, és úgy véli, mindenképpen elítélik, mert "ez a (bolíviai) kormány parancsa".
2013.09.03 21:25MTI
Tóásó Előd bolíviai börtönéből a HírTV Magyarország élőben című keddi műsorának adott interjút, amelyben elmondta: szinte biztos volt abban, hogy elutasítják a szabadlábra helyezési kérelmét, amelyet arra hivatkozva adott be, hogy jogellenesen tartják előzetes letartóztatásban immár több mint négy éve, miközben a bolíviai törvények csak 36 hónapig teszik ezt lehetővé.
Közölte: a perben jelenleg a vallomásokat hallgatják meg, most az ügyészek kérdezik őt, akik "semmilyen, bűncselekménnyel kapcsolatos kérdést nem tesznek fel", hanem csak "nagyon alapvető" dolgokat tudakolnak. Bár a kapott fenyegetések miatt még most is fél, de úgy érzi, kötelessége volt elmondani az igazságot a történtek következtében meghaltak családja miatt.
Tóásó Előd szerint "még nagyon messze van az ítélet", addig még legalább másfél évet kell várni. Abban is biztos, hogy elítélik, mert - mint mondta - "ez a (bolíviai) kormány parancsa".
A hivatalos verzió szerint a bolíviai kommandósok 2009. április 16-án az akkor a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz város Las Américas nevű szállodájában lőtték le a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. (Tóásó Előd viszont azt állítja, hogy Dwyert később élve látta a repülőtéren, őt tehát nem a szállodában és nem tűzharcban lőtték le, vélhetően később végezték ki őt a kommandósok.)
A horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicot, valamint a román és magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt letartóztatták. A bolíviai hatóságok azt állítják, hogy terrorcsoportot számoltak fel, amely Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni. A pernek összesen 39 vádlottja van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06