Előretörnek a kormányerők
Szíria - A kormányerők elfoglaltak egy fontos északi várost
A szíriai kormányerők elfoglaltak kedden egy stratégiailag fontos várost az ország északi, túlnyomórészt felkelők által ellenőrzött részén - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
2013.09.03 13:45MTI
Más ellenzéki aktivisták viszont arról számoltak be, hogy az Idlíb tartományban, az egyik jelentős főútvonal mentén található Ariháért még folyik a küzdelem a felkelők és a Bassár el-Aszad elnökhöz hű katonák között.
"Még nem foglalták el, de ez be fog következni. A település nagy részét már ellenőrzésük alá vonták, és tovább nyomulnak előre, ha a helyzet nem változik" - mondta el Skype-on egy közelben élő aktivista, aki szerint a hadsereg légicsapásokkal támad, és a város jelentős részét már porig rombolta.
A londoni székhelyű OSDH azt közölte: a szíriai rezsimhez lojális félkatonai alakulat, a Nemzeti Védelmi Erők megrohamozta és ellenőrzése alá vonta a települést. Ennek nyomán lehetővé válik a rezsim fellegvárának számító legfontosabb szíriai kikötőváros, Latakia és az Idlíb tartományban elszórtan állomásozó kormányerők közötti összeköttetés. Rámi Abder-Rahmán, a szervezet vezetője elmondta, hogy a hadsereg a felkelők kezén lévő más közeli városok és hegyvidéki területek ellen is támadást indított.
Aszad erői az utóbbi hónapokban Szíria középső részén és a főváros, Damaszkusz környékén több területet is visszaszereztek, de eddig nem értek el komolyabb eredményeket az ország felkelők által elfoglalt északi és középső térségében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


