Szíria
Újabb szíriai menekültcsoportok érkeztek Szicíliába
Az olasz belügyminisztérium adatai szerint július elseje és augusztus közepe között Észak-Afrikából mintegy 9 ezer menekült érkezett az olasz partokra. A magukat politikai menekülteknek vallók között egyre több a szíriai.
2013.09.02 08:59MTI
Szíriai menekültek újabb csoportja érkezett hétfőre virradó éjjel Szicíliába.
Olasz hivatalos források szerint a csaknem kétszáz tagú menekültcsoport hajón érkezett Siracusa kikötőjébe.
Az elmúlt héten már csaknem ezren menekültek Szicíliába, ahol menekültáradattól tartanak a Szíriával szembeni esetleges katonai csapás miatt.
Az olasz belügyminisztérium adatai szerint július elseje és augusztus közepe között Észak-Afrikából mintegy 9 ezer menekült érkezett az olasz partokra. A magukat politikai menekülteknek vallók között egyre több a szíriai, és folyamatosan emelkedik a nők és a gyermekek száma. A csoportokat szállító hajók Afrika északi partjairól indulnak, többnyire Líbiából, de a menekültek között az olasz hatóságok egyiptomi emberkereskedőket is azonosítottak.
Hírügynökségi jelentések szerint a két és fél éve tartó szíriai polgárháború óta mintegy 2 millió ember menekült el a közel-keleti országból. Többségük a szomszédos arab országokban, valamint Törökországban keresett menedéket.
Kapcsolódó írások:
- Elmenekültek Ukrajnából a félmeztelenül tiltakozó szervezet alapítói
- Kifosztott egy trafikot, majd lopott autóval menekült
- Nemzeti Dohányboltba menekült a megkéselt fiatal
- Több mint háromillió szíriai gyermek hagyta már el otthonát
- Menekülteket szállító hajó süllyedt el - megrázó képek a mentésről
- 300 afrikai menekültet mentettek ki a tengerből
- Újabb menekülteket helyezett biztonságba az olasz parti őrség
- Félmilliárd jüannal menekült külföldre a legnagyobb sanghaji biztosítótársaság vezetője
- Lángoló buszból menekültek az utasok
- Balesetet okozott, majd elmenekült az autós
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06