Elzárták a csapokat
Tizedére esett a líbiai olajexport
Tizedére esett a líbiai olajexport az olajiparban sztrájkoló munkások, illetve az olajszállítást akadályozó fegyveres csoportok miatt. Kilenc kikötőből csak hármat tudnak használni a tengeri szállítóhajók.
2013.08.29 18:13MTI
A líbiai kormány szerint az ország napi olajtermelése 250 ezer hordóra csökkent. A Reuters líbiai olajipari forrásai szerint azonban még ez a szám is túl magas, és csak napi 145 ezer hordónyi olajat hoznak a felszínre. A hírügynökség szerint a teljes kapacitás a napi 1,25 millió hordót is elérhetné, ha nem lennének gondok.
A líbiai olajminisztérium az iparágon kívüli munkásokat és agitátorokat tette felelőssé a sztrájkokért, amelyek már hetek óta zajlanak az országban. A minisztérium szerint a sztrájkok miatt eddig 2 milliárd dollár bevételtől esett el az ország.
A termelést és a szállítást tovább nehezíti, hogy a sztrájkolók mellett fegyveres csoportok jelentek meg, amelyek átvették az irányítást néhány olajtermelő telephelyen, illetve kikötőben. A 2011-es polgárháború vége óta nem sikerült a kormányzatnak teljesen helyreállítania a nyugalmat az országban, és lefegyverezni az összes volt milíciát.
Líbiában most csak három kikötőt tudnak használni az olajexporthoz, pedig kilenc kikötő is alkalmas lenne erre. Legutóbb Zavija városának kikötőjét szállták meg fegyveresek, ezzel párhuzamosan leállították az olajszállítást a városba vezető kőolajvezetéken keresztül
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06