A kormány elfogadta
A cseheknek hosszú távú tervük van a hajléktalanság felszámolására
A 10,5 millió lakosú Csehországban mintegy 30 000 ember él az utcákon, de további 100 000 embert fenyeget a hajléktalanná válás veszélye.
2013.08.28 18:10MTI
A távozó szakértői kormány elfogadta az első olyan átfogó cseh törvénytervezetet, amely a hajléktalanság megelőzését és a jelenséghez kapcsolódó problémák hosszú távú megoldását célozza - közölte Frantisek Konícek munkaügyi és szociális miniszter szerdán.
A tervezet a szociális lakhatás, az egészségügyi és egyéb szociális szolgáltatások lehetőségeit tartalmazza, amelyeket a kormányzatnak 2020-ig kellene bevezetnie. A miniszter azt is megerősítette, hogy az év végéig pontosítják, milyen sorrendben tervezik a különböző projektek megvalósítását.
A 10,5 millió lakosú Csehországban mintegy 30 000 ember él az utcákon, de további 100 000 embert fenyeget a hajléktalanná válás veszélye. Konícek elmondta, hogy a hatvanöt év feletti idős emberek körében fordulhat elő leginkább, hogy elveszítik otthonukat.
Az előző, Petr Necas által vezetett jobbközép kormánykoalíció azt tervezte, hogy az év végéig terjeszti a parlament elé a szociális lakhatással kapcsolatos kormányzati elképzelést.
A jelenlegi tervezet alapján a fedél nélkül élők számára lehetővé tennék, hogy három éven keresztül az állam által fenntartott szállásokon lakjanak. Később a szociális juttatások segítségével lakást bérelhetnének, és így a továbbiakban saját lábukra állhatnának.
Emellett 2016-tól új egészségügyi létesítmények kezdenék meg működésüket, ahol például a különböző betegségekből lábadozó vagy a kórházból hazaengedett hajléktalanok teljesen felépülhetnének, de tervezik külön orvosi rendelők létrehozását is.
Az új elképzelés nem részletezte az intézkedések költségeit. Mindenesetre a tervezetet jegyző politikusok elmondták, hogy nem a központi költségvetésből, hanem európai uniós támogatásokból finanszíroznák a hajléktalanság felszámolását célzó lépéseket.
Kapcsolódó írások:
- Összetört söröskorsóval támadtak a hajléktalanok
- Társát szúrta csaknem halálra a hajléktalan nő
- Tűzoltókra és mentősre támadt a hajléktalan - már bánja
- Vádat emeltek három férfi ellen, aki halálra vert egy hajléktalant
- Halálos késeléshez vezetett a közös italozás Szolnokon
- Brutálisan összeverte élettársát a hajléktalan
- 600 forintot és egy paplant rabolt a hajléktalan - 11 év fegyház!
- Hajnalban támadtak a késes hajléktalanok
- Megkéselte társát egy hajléktalan nő a kiserdőben
- Rendőrkézen a fiatal rablóbanda
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


