Argentínában
Húsz éven át rendszeresen erőszakolta nevelt lányát az apa
Az áldozat 11 éves kora óta volt kénytelen elszenvedni a megaláztatásokat. A most 35 éves analfabéta nő tíz gyereket szült az évek során a férfinak. Az összes szülést a család farmján vezették le, hogy elkerüljék a gyanút.
2013.08.25 07:14MTI
Fotó: MTI
Őrizetbe vettek egy férfit Argentínában, aki azzal vádolnak, hogy húsz éven át testi kapcsolatot tartott fenn nevelt lányával, akit rendszeresen megfélemlített és bántalmazott - közölte szombaton az ügyben eljáró bíró.
A most 35 éves analfabéta nő tíz gyereket szült az évek során a férfinak, akinek mindeközben a feleségétől is születtek gyerekei.
Az áldozat 11 éves kora óta volt kénytelen elszenvedni a megaláztatásokat. Az összes szülést a család farmján vezették le, hogy elkerüljék a gyanút.
Rosa Falco bíró kirívónak minősítette az ügyet, mondván, több hasonló bűncselekmény történt már az országban, de ez volt az első eset, hogy valaki ilyen hosszú ideig elkerülhette az igazságszolgáltatást. A férfi, akinek korát nem hozták nyilvánosságra, nyolctól tizenöt évig terjedő büntetésre számíthat.
Kapcsolódó írások:
- Mégsem korbácsolnak meg egy megerőszakolt lányt a Maldív-szigeteken
- Hárman erőszakolták meg a leitatott lányt a pályaudvar melletti parkban
- Megerőszakoltak egy lányt - videó az elkövetőről!
- Megverte és megerőszakolta a fiatalkorú lányt
- Rendszeresen erőszakolta a szomszédja kutyáit a perverz
- Megerőszakolták a részeg tinilányt - felvételt is készítettek róla
- Felmentette a dubaji bíróság a megerőszakolt norvég nőt
- Életfogytiglan a svájci nőt megerőszakoló hat férfinak
- Lecsukták házasságon kívüli szexért, mert megerőszakolták
- Országszerte tüntettek a rendőrök által brutálisan megerőszakolt és bántalmazott nő miatt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


