Őszbe borul a táj
Kiderült, mikor lesznek az előrehozott cseh választások
Október 25-26-án tartják meg Csehországban az előre hozott választásokat - jelentette be Milos Zeman államfő a parlamenti pártok vezetőivel tartott pénteki találkozója után.
2013.08.23 21:19MTI
"Jirí Rusnok miniszterelnök ellenjegyezte a döntést" - tette hozzá a köztársasági elnök. Az esedékes választás 2014 májusában lett volna.
Az előre hozott választásoktól a június közepén kirobbant kormányválság megoldását várják Csehországban. A lépés azután vált lehetségessé, hogy a cseh képviselőház kedden megszavazta önmaga feloszlatását, illetve határozatban kérte az államfőt a feloszlatás hivatalossá tételére. Erre várhatóan augusztus 28-án kerül sor.
"Én a SPOZ-ra fogok szavazni" - mondta újságírók előtt a baloldali államfő, az általa alapított Polgári Jogok Pártja-Zemanék nevű pártra utalva, amely a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint átlépheti majd a parlamentbe jutás ötszázalékos küszöbét.
A Median Intézet egy új felmérése szerint a választásokból a szociáldemokrata párt (CSSD) kerülhet ki a legnagyobb erőként, mintegy 32 százalékos támogatottsággal, míg a szintén ellenzéki kommunisták (KSCM) 15,5 százalékra tehetnek szert. Az eddig hatalmon lévő Polgári Demokratikus Párt (ODS) és koalíciós partnere, a konzervatív TOP 09 együtt is csak 28,5 százalékot érne el a felmérés szerint.
Jirí Pehe politikai elemző szerint a választások eredményeképpen egy szociáldemokrata kisebbségi kormány jöhet létre, a kommunisták külső támogatásával.
Csehország június közepén zuhant belpolitikai válságba. Korrupciós ügyek és egy megfigyelési ügy kapcsán lemondott Petr Necas miniszterelnök (ODS). Milos Zeman köztársasági elnök a pártok ellenkezésével nem törődve a balközép politikusnak elkönyvelt Jirí Rusnokot bízta meg szakértői kormány alakításával, de ez a kormány elbukta a bizalmi szavazást a képviselőházban. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a jobbközép koalíció mögött sem áll már többség.
Rusnok kormánya ügyvivőként a helyén marad az új kormány felállásáig.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06