Egyiptom
Nem tud bajba jutott magyarról a külügy
A magyar állampolgárok számára vészhelyzeti telefonszám áll rendelkezésre, de ezen a számon eddig csak érdeklődők jelentkeztek, bajba jutott állampolgár még nem kért segítséget.
2013.08.19 10:27MTIA Külügyminisztérium továbbra sem tud Egyiptomban bajba jutott magyar állampolgárról, az ott nyaralók hazautazása rendben folyik - mondta Kaleta Gábor, a tárca sajtófőosztályának vezetője hétfő reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Kaleta Gábor emlékeztetett, hogy a Külügyminisztérium utazásra nem javasolt térséggé nyilvánította Egyiptom egészét, újabb járatok már nem indulnak oda. Hozzátette: erre a lépésre azért került sor, mert a helyzet bizonytalanná vált, bár közvetlen veszély nincs, de a tárca szeretné elkerülni, hogy bármely magyar állampolgárt bántódás érjen ott.
Kérdésre válaszolva közölte, hogy a tárca nem lát okot a kiürítés felgyorsítására. Hangsúlyozta: a Vörös-tengernél továbbra sincs arra utaló jel, hogy erőszakos cselekményre kerülne sor.
Hozzátette, hogy a magyar állampolgárok számára vészhelyzeti telefonszám áll rendelkezésre, de ezen a számon eddig csak érdeklődők jelentkeztek, bajba jutott állampolgár még nem kért segítséget. Emellett friss információk elérhetők a Konzuli Szolgálat honlapján.
Kapcsolódó írások:
- Könnygáz, halál a rabszállító autóban - ellentmondásos magyarázatok
- Betiltották a lakóhelyi milíciákat Egyiptomban
- Egyiptom - A kairói vezetés nem enged kemény irányvonalából
- Kairóban kinyitott a tőzsde, működtek a bankok, az Electrolux továbbra is zárva tartja gyárát
- Minden utast hazaszállítanak péntekig, nem indulnak új turnusok Egyiptomba
- Nem nyugszanak a kedélyek - újabb tüntetéseket tervez a Muzulmán Testvériség
- Ezért kellett leállnia a Best Reisennek
- Egyáltalán ne menjünk Egyiptomba!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


