Közel-keleti béketárgyalások
Abbász: minden kérdést érintettek
Az izraeli-palesztin konfliktus minden kérdéséről szó volt a két fél közötti béketárgyalások szerda esti fordulójában - mondta el csütörtökön Mahmúd Abbász palesztin elnök.
2013.08.15 22:33MTIBan Ki Mun ENSZ-főtitkárral Rámalláhban közösen tartott sajtótájékoztatóján mindazonáltal megismételte: a felek megállapodását tiszteletben tartva a részletekről nem adhat bővebb tájékoztatást.
"Azokról a témákról tárgyaltunk, amelyek mindig is az asztalon voltak: a határokról, Jeruzsálemről, a telepekről" - mondta Abbász. Hozzátette: még nincs értelme arról beszélni, hogy mit értek el és mit nem, mert az egyeztetéseknek még csak az elején tartanak.
Ban Ki Mun nyilatkozatában türelemre és a tárgyalásokat veszélyeztető lépések elkerülésére intette a feleket. Egyúttal megismételte, hogy a napokban bejelentett újabb izraeli telepbővítéseket aggasztónak tartja a tárgyalások sikerének szempontjából. Úgy vélte, az megingathatja a palesztinok bizalmát Izrael rendezési szándékainak komolyságában, és végső soron akár a kétállamos megoldás kidolgozását is megakadályozhatja.
Az ENSZ-főtitkár pénteken a tervek szerint Simon Peresz izraeli államfővel találkozik Jeruzsálemben.
Az izraeliek és palesztinok közti közvetlen béketárgyalásokat háromévi szünet után újították fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


