Önvédelem?
Fegyvert követelnek a nigériaiak
Fegyvereket követelnek a hatóságoktól a nigériaiak, hogy megvédhessék magukat az iszlám szélsőségesek támadásai ellen.
2013.08.14 07:09MTI
Hírügynökségi információk szerint az északkeleti Konduga városában a helyi lakosok felkeresték az illetékes hatóságokat, fegyvereket követelve a szélsőségesek elleni harcra.
Egyidejűleg bírálták a kormányt, amiért nem védi meg őket a terroristákkal szemben. Felrótták, hogy a térségben rendkívül kevés kormánykatona állomásozik. Minderre annak nyomán került sor, hogy feltételezett iszlám szélsőségesek a városban hétfőn késő este mecsetekben imádkozókat mészároltak le. A halálos áldozatok száma megközelítette az 50-et.
Nigéria főleg muzulmánok lakta északi részén a Boko Haram lázadószervezet és a belőle kivált csoportok iszlám törvények szerint működő államot akarnak létrehozni; ez a szervezet 2009 óta már több ezer ember haláláért tehető felelőssé. Áldozataik közé mérsékelt muzulmánok is tartoznak, akik nyíltan állást foglaltak a szélsőségesség ellen.
Az ország kormányzata még májusban szükségállapotot hirdetett az északkeleti területeken, hogy hatásosabban léphessen fel a terroristák ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


