Muszlimok és nem muszlimok egymás ellen
Egyiptom - Összecsapások Kairóban
Kisebb, rövid ideig tartó összecsapások robbantak ki kedden Kairó több pontján a megbuktatott elnök hívei és ellenfelei között.
2013.08.13 17:00MTI
Mohamed Murszi, megbuktatott egyiptomi elnök melletti szimpátiatüntetés
Az egyik helyszín a vallásügyi minisztérium volt, ahol imámok gyülekeztek, de fiatalok egy csoportja üvegekkel dobálta meg őket. A papok megszidták őket, mire válaszul még több fiatal gyűlt oda üvegekkel. A rendőrség ekkor közbeavatkozott, és könnygázzal szétkergette a tömeget. Az iszlamisták átmentek egy közeli térre, ahol Mohamed Murszi elnök hívei gyülekeznek, a fiatalok pedig szétszóródtak.
Hasonló, rövid ideig tartó súrlódások voltak a város több pontján és a metró egyik állomásán is. Kairóban nem csökken a feszültség, amióta Murszi támogatói két helyen is tábort vertek és azt hangoztatják, hogy mindaddig folytatják tiltakozó akcióikat, amíg az elnök vissza nem kapja a hatalmat.
Belbiztonsági és kormányzati források vasárnap elterjesztették, hogy a rendőrség hétfőn hajnalban megkezdi a táborok felszámolását, de ezt aztán elhalasztották a vérontás elkerülése érdekében, mert a tüntetők a tervezett lépés hallatán homokzsákokkal és kőrakásokkal erősítették meg táboraikat, és a kitartásra buzdítottak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


