Katonák és szeparatisták haltak meg
Öt áldozatot követelő összecsapás Jemenben
Két jemeni katona és három szeparatista fegyveres meghalt a Jemen déli részében fekvő Lahadzs tartományban egy hétfői összecsapásban.
2013.08.12 14:47MTI
A kínai Hszinhua állami hírügynökség forrásai szerint a tűzharc azzal kezdődött, hogy a szakadár Déli Mozgalom nevű szervezet fegyveresei egy épületből tüzet nyitottak a hadsereg rutin járőrözést folytató katonáira a Lahadzs tartomány székhelyének számító Húta városában.
Két katona és három szeparatista lázadó vesztette életét az összecsapásban. Négy katona súlyos sérüléseket szenvedett.
"A lázadók rajtaütésszerű támadása után a rendőrök követték a fegyveres csoport tagjait és újabb tűzharcba bonyolódtak velük" - mondta el egy helyi kormányzati tisztségviselő. A Dél-Jemen függetlenségét követelő tüntetések 2007-ben újultak ki a rosszabbodó gazdasági körülmények hatására.
A szeparatisták szerint a jemeni kormányzat déllel szemben előnyben részesíti Jemen északi részét. Jemen déli része egészen 1990-ig független volt, akkor viszont összeolvadt Észak-Jemennel. Az egységes állam létrehozása azonban nem ment gond nélkül, 1994 májusában két hónapig tartó polgárháború robbant ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


