Nemrégiben zárták ki a pártból
Gyémántot, aranyat és nőket gyűjtött a lebukott kínai vezető
Csaknem 18 millió dollárt (4 milliárd forintot) tartott több mint két tucat bankszámlán, és 25 ritka gyémántot is őrzött aranyrúdjai mellett Liu Tien-an, a kínai nemzeti fejlesztési- és reformbizottság volt helyettes vezetője, akit korrupciós vádak miatt nemrégiben zártak ki a kommunista pártból.
2013.08.12 13:51MTI
Az 59 éves férfi nem csupán anyagi javakat, hanem egyéb örömöket is halmozott. A fővároson kívül Csöcsiang, Senhszi, Santung és Csiangszu tartományok különböző városaiban összesen nyolc szeretőt tartott, csingtaói lakásában több mint 330 pornófilmet találtak.
Liu Tien-an az utóbbi idők legmagasabb rangú kínai köztisztviselője, aki ellen internetes leleplezés alapján eljárás indult, és akinek ügyével már az ügyészség foglalkozik. A vele kapcsolatos terhelő információkat még májusban hozta nyilvánosságra mikroblogján egy újságíró, Luo Csang-ping, a Cajcsing gazdasági magazin főszerkesztő-helyettese.
A párt központi fegyelmi ellenőrző bizottságának múlt heti közleménye megállapította, hogy Liu a beosztását kihasználva nyerészkedett, ő és családja nagy összegű kenőpénzt kapott. A törvények áthágásával rokonait előnyhöz juttatta, készpénzt és ajándékokat fogadott el, "erkölcsileg elkorcsosult". Ügyében a továbbiakban az igazságügyi szervek járnak el.
A Global Times című angol nyelvű napilap szerkesztőségi cikkében a botrányhoz kapcsolódóan megállapította: "Liu bukása elkerülhetetlen volt, ha ügye nem kerül nyilvánosságra az interneten, akkor is előbb vagy utóbb elkerülhetetlenné vált volna végzete". A kínai online médiában sokan megpróbálták megbecsülni Liu vagyonát.
Aranyrúdjait összesen 2,32 millió jüanra (84,7 millió forint) taksálták, míg gyémántjainak értékét 764 millió jüanra (27,9 milliárd forint) tették. A mikroblogolók kalkulációi szerint a 800 millió jüan (29,2 milliárd forint) körüli vagyon megszerzéséhez - fizetését alapul véve - 8529 évet kellett volna dolgoznia.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


