Cseh kormányválság
Előre hozott választást akar a csehek többsége
A csehek hetvenkét százaléka a képviselőház feloszlatását valamint előre hozott választást szeretne - derült ki abból a felmérésből, amelynek eredményét szombaton hozták nyilvánosságra Prágában.
2013.08.10 13:29MTI
A Median közvélemény-kutató intézet a közszolgálati Cseh Rádió (CRo) számára a hét második felében készített országos felmérése szerint a megkérdezettek 72 százaléka állította, hogy a jelenlegi belpolitikai válságot a képviselőház feloszlatásával és előre hozott választás megtartásával kellene megoldani. Ugyancsak 72 százalék jelezte, hogy részt akar venni az őszi voksoláson. Mindössze 22 százalék jelentette ki, hogy nem vesz részt a választáson, hat százalék pedig azt állította, hogy még nem tudja.
A felmérésből kiderült, hogy az új választások iránt nagy számban azok is érdeklődnek, akik 2010-ben nem vettek részt a voksoláson. A Median szerint a 2010-ben hiányzók 40 százaléka állította, hogy most biztosan részt venne a választáson.
Szociológusok úgy vélik: ha ez a részvétel beigazolódna, az jelentősen átalakíthatná a politikai színpadot, mégpedig a baloldal javára.
"Ha ez a helyzet a választásokon beigazolódna, nagymértékben módosulhatnának a pártok preferenciái. Ez a baloldalnak lenne jó, mert 2010-ben éppen a baloldali szavazók maradtak nagyarányban távol az urnáktól" - nyilatkozta Daniel Prokop, a Median képviselője a rádiónak.
A felmérés azt is kimutatta, hogy a csehek több mint fele egyértelműen pozitívnak minősítette Milos Zeman köztársasági elnöknek az utóbbi hetekben a válság kezelésére tett intézkedéseit, amelyeket főleg a jobboldal élesen bírált.
Csehországban azután alakult ki belpolitikai válság, hogy Petr Necas miniszterelnök júniusban korrupciós botrányok miatt lemondásra kényszerült.
A Milos Zeman államfő által kinevezett Jirí Rusnok miniszterelnök és szakértői kormánya most szerdán nem kapta meg a parlamenti alsóház bizalmát. Rusnok jelezte, hogy kedden benyújtja lemondását a köztársasági elnöknek. Közben a parlament három pártja - szociáldemokraták, kommunisták, TOP 09 - megegyezett abban, hogy kezdeményezik a parlament feloszlatását. Ehhez a 200 tagú alsóház 120 képviselőjének igenjére van szükség. Ha a parlament megszavazza a szükséges határozatot, az államfőnek fel kell oszlatnia az alsóházat és új választást kell kiírnia, amelyet 60 napon belül kell megtartani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06