Első myilatkozat
A Nyugat támadja, az elnök ellenáll - Zimbabwe
John Kerry amerikai külügyminiszter a hét folyamán úgy nyilatkozott, a zimbabwei választások eredménye "nem tükrözi a nép akaratát".
2013.08.08 04:31MTIElőször válaszolt nyilvánosan az őt ért támadásokra a múlt heti elnökválasztás óta Robert Mugabe frissen újraválasztott zimbabwei elnök, akit több nyugati ország is választási csalással vádol. Mugabe szerdán elmondta: egyértelműen elutasítja a győzelme tisztaságát megkérdőjelező kritikákat.
A 89 éves Mugabe szerint kritikusait csak az vezérli, hogy továbbra is fenntarthassák a Zimbabwe ellen érvényben levő büntetőintézkedéseket, akkor is, ha - mint mondta - valójában szabad és tiszta választásokon győzött. Hozzátette: elutasítja, hogy távoli nyugati országok kérdőjelezzék meg azokat az eredményeket, amelyeket afrikai választási megfigyelők egyöntetűen elfogadtak. Mugabe jelezte, nem változtat azon a korábban meghirdetett, hazai vállalkozókat segítő és külföldi cégeket sújtó nemzeti gazdaságpolitikán, amit a Nyugat ugyancsak kritikusan szemlél.
John Kerry amerikai külügyminiszter a hét folyamán úgy nyilatkozott, a zimbabwei választások eredménye "nem tükrözi a nép akaratát". Mellette többek között az ausztrál kormány és az EU is aggályát fejezte ki választási eredmények kapcsán. A választásokon vesztes Morgan Tsvangirai eddigi kormányfő jelezte, bírósághoz fordul a szavazatok meghamisítása miatt. Mugabe pártja, a Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió-Hazafias Front (ZANU-PF) a hivatalos adatok szerint a kétharmadot is meghaladó többséget - a 210 fős képviselőházban 150 mandátumot - szerzett a parlamenti választásokon, az elnökválasztáson pedig a voksok 61 százalékával nyert az elnök.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


