Műszaki hiba
Amszterdamban hajtott végre kényszerleszállást egy amerikai repülő
Műszaki hiba miatt kényszerleszállást hajtott végre szerdán délután az amerikai Delta légitársaság Párizsból Detroitba tartó gépe az amszterdami Schiphol repülőtéren.
2013.08.07 17:56MTI
A légitársaság közleménye szerint a repülőgép a felszállást követően már nem tudta visszahúzni fékszárnyait, ezért a kapitány úgy döntött: kényszerleszállást hajt végre. A fedélzeten 298 utas és 13 fős személyzet volt. A gép rendben földet ért, az utasok pedig majd egy másik repülővel juthatnak el Amerikába - írták a történtekről a De Volkskrant és a De Telegraaf holland lapok honlapjai.
Mindkét oldal ismertette, hogy a probléma észlelését követően, a kényszerleszállást megelőzően a gépnek el kellett égetnie üzemanyaga jelentős részét, ezért kénytelen volt hosszasan körözni az angliai Norwich városa fölött, mielőtt földet ért volna Amszterdamban. Erre azért volt szükség, mert máskülönben a repülőgép túl nehéz lett volna, és nem tudott volna biztonságosan leszállni.
A Schiphol repülőtér vészhelyzeti twitter-csatornáján arra is kitértek, hogy ennél a géptípusnál, az Airbus A330-as repülőgépeknél nincs mód arra, hogy az üzemanyagtartályokból ilyen esetben kiszivattyúzzák a kerozint, a repülőgépnek el kell használnia üzemanyagát.
Erre a twitter-csatornára hivatkozva mind a De Volkskrant, mind a De Telegraaf azt is megírta, hogy az amszterdami Schiphol repülőteret bázisként is használja a Delta, így ott gyorsan el lehet végezni a szükséges javításokat, és a társaságnak több gépe is készenáll a kieső járat pótlására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06