Szélsőségesek támadásaiban többen meghaltak
Pakisztán: túszejtés, öldöklés
A támadók foglyul ejtettek öt járőröző határőrt, elrabolták járművüket, adóvevőiket, valamint fegyvereiket. Lezártak egy autóutat, megállítottak két kisbuszt, amelynek 13 utasát túszul ejtették.
2013.08.06 10:32MTI
Fotó: MTI, archív
Szélsőségesek támadásaiban 17-en meghaltak Pakisztán délnyugati és északi részén - közölték a hatóságok kedden.
Az egyik rajtaütés Beludzsisztán tartomány fővárosától, Kvettától 70 kilométerrel délkeletre, Bolan körzetben történt. A támadók foglyul ejtettek öt járőröző határőrt, elrabolták járművüket, adóvevőiket, valamint fegyvereiket. Lezártak egy autóutat, megállítottak két kisbuszt, amelynek 13 utasát túszul ejtették. Az emberek Pandzsáb tartományból származtak, lakóhelyükre tartottak a böjti hónap, a ramadánt lezáró íd al-fitr ünnepre.
A biztonsági erők hajszát indítottak a szélsőségesek ellen, akik egy rakétavetőből tüzet nyitottak üldözőikre. A biztonságiak egy embere meghalt. A támadók foglyaikkal a hegyekbe menekültek, ahol tizenhárom túszt kivégeztek - mondta Akbar Huszain Durráni tartományi belügyminiszter. A meggyilkolt emberek között volt a belügyi erők három tagja is.
Beludzsisztán Pakisztán legnagyobb és egyben legszegényebb tartománya, amelyben rendszeresek a különböző felekezetek közötti összecsapások, s ahol a beludzs szakadárok nagyobb autonómiáért és a természeti kincsek feletti nagyobb ellenőrzésért harcolnak.
Pakisztán északi részén ismeretlen fegyveresek rajtaütöttek egy katonai-rendőrségi konvojon hétfő este Gilgit-Baltisztán tartomány Csilasz körzetében. A katonák és rendőrök egy hivatalos találkozóról tartottak hazafelé, amikor járműoszlopukra tüzet nyitottak. Négyen megsebesültek, őket kórházba szállítottak, ahol azonban két katona- és egy rendőrtiszt meghalt. A támadók a sötétség leple alatt elmenekültek.
Egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta magára a támadást, de a hatóságok általában a fegyveres és a vallási alapon szerveződött csoportokat teszik felelőssé a biztonsági erők elleni rajtaütésekért.
Idén júniusban tálib szélsőségesek egy hegymászó alaptábornál összesen tizenegy turistát gyilkoltak meg. A terrorcselekményt a Dzsundullah nevű szélsőséges szervezet követte el, tiltakozásul egy amerikai dróntámadás miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


