A közszféra leépítése ellen mozdultak meg
Sztrájkolnak a görög közalkalmazottak, többen az Akropolisznál tiltakoznak
Sztrájkolnak a közalkalmazottak Athénban: a görög főváros több pontján felvonultak a közszféra leépítése ellen tüntetők pénteken.
2013.08.02 14:40MTI
Görög régészek az ókori Akropolisz kapujánál gyülekeztek, miután a kormány bejelentette, hogy a következő hónapban a kulturális minisztérium akár 500 dolgozója is elveszítheti munkahelyét.
A tiltakozás jeleként országszerte több múzeum is bezárt, köztük a Szantorini szigetén található népszerű régészeti múzeum is. Mindeközben Athén középső városrészeiben is tüntetők ezrei vonultak fel, akik csütörtökön kezdtek kétnapos sztrájkba a tervezett tömeges létszámleépítés miatt.
A görög kormány csütörtök este tartott ülése után Antonisz Szamarasz miniszterelnök kijelentette: fokozni kell a gazdasági reformok tempóját, és minél előbb tisztázni kell a még nyitott kérdéseket. A miniszterelnök külön megkérte a kormánytagokat, hogy minél kevesebb szabadságot vegyenek ki szeptemberig, amikor az országba megérkeznek a nemzetközi pénzügyi ellenőrök.
Az állami szféra átalakítását végző illetékes minisztérium az utóbbi napokban kapta meg azokat a listákat, amelyek az esetlegesen elbocsátandó munkavállalók nevét tartalmazza.
Az államcsőd szélére került Görögországban 2014 végéig 15 ezer állami alkalmazott elbocsátását tervezik, közülük 4 ezer munkavállaló már idén elveszítheti az állását. A mediterrán országban csaknem 27 százalékos a munkanélküliek aránya.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06