Aggódik az ENSZ
Az afgán konfliktus civil áldozatainak száma egyre nő
Huszonhárom százalékkal nőtt az afganisztáni konfliktus civil áldozatainak száma 2013 első felében a tavalyi év hasonló időszakához képest, az ENSZ, egy szerdán nyilvánosságra hozott jelentése szerint.
2013.07.31 10:41MTI
A tanulmány a halálesetek mellett a sebesülteket is az áldozatok közé sorolja, és megállapítja, hogy egyre több köztük a nő és a gyermek.
A tálib felkelők, valamint a nemzetközi és afgán hadsereg közötti konfliktusban 2013 első felében 1319-en vesztették életüket, ami 14 százalékos növekedést jelent 2012 első felének adataihoz képest.
Emellett az ENSZ-jelentés 2533 sebesültről tud a civilek között, ami 28 százalékos növekedést jelez.
Az áldozatok száma jelentősen emelkedett a nők és a gyerekek körében. 2013 első hat hónapjában 106 nő vesztette életét a konfliktusban és 241 sebesült meg, ami 61 százalékos növekedés 2012 első feléhez képest - áll az afganisztáni ENSZ-misszió (UNAMA) jelentésében.
A gyerekek esetében az emelkedés 30 százalékos: 231-en haltak meg és 529-en sebesültek meg idén. A 2012-es évhez hasonlóan idén is a házilag gyártott pokolgépek okozták a legtöbb sebesülést és halálesetet a civilek körében. Az öngyilkos merényletek mellett a tálibok legfontosabb fegyverének számító robbanószerkezetek 443 civillel végeztek és 917-et sebesítettek meg az első félévben.
A pokolgépek után az afgán erők és a felkelők közötti összecsapások követelik a legtöbb áldozatot, ami új jelenség - hívta fel a figyelmet az ENSZ-misszió. A harcok során 207 civil vesztette életét és 764 sebesült meg az idei év első felében, ami 42 százalékos emelkedés. A civil áldozatok számának növekedésével megfordult a 2012-ben megfigyelt csökkenő tendencia - figyelmeztet a misszió, amely az afgán kormány és a helyi hadsereg számlájára írja a sajnálatos jelenséget.
A 350 ezer tagú afgán biztonsági erők egyre gyakrabban szembesülnek a lázadók támadásaival, mióta a NATO vezette afganisztáni nemzetközi haderő helyett ők felelnek az ország biztonságáért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06