Ajman az-Zavahri fogadkozott
Kiszabadítaná a guantánamói foglyokat az al-Kaida-vezető
Ajman az-Zavahri, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetője élesen bírálta az amerikai hatóságok bánásmódját az éhségsztrájkoló guantánamói foglyokkal szemben.
2013.07.31 10:07MTI
Ajman az-Zavahri (Fotó: MTI)
"Testvéreink (éhség)sztrájkja Guantánamón lerántotta a maszkot Amerika valóban rút arcáról" - mondta Zavahri egy iszlamista honlapon megjelent hangüzenetében, amelynek az eredetiségét nem lehetett ellenőrizni. "Istenre esküszünk, hogy fáradságot nem kímélve kiszabadítjuk minden foglyunkat - akik között első helyen van Omar Abder-Rahmán, Aafia Szidiki és Háled Sejk Mohamed -, illetve minden sanyargatott muzulmán szerte a világon" - tette hozzá Zavahri.
Nem fejtette ki, milyen eszközökkel akarná elérni a foglyok kiszabadulását, de az al-Kaida fegyveresei már számos alkalommal ejtettek túszul nyugati polgárokat, hogy elengedésükért cserébe társaik szabadon bocsátását követeljék. A terrorszervezet a múlt héten két iraki börtönből kiszabadított ötszáznál több foglyot, Pakisztánban pedig az al-Kaidával szövetséges tálibok 250 fegyencet szöktettek meg egy fegyházból.
A guantánamói amerikai támaszpont börtönében 166 embert tartanak fogva, akiket a 2001. szeptember 11-ei, egyesült államokbeli terrortámadások utáni terrorellenes kampányban fogtak el. Sokan közülük éhségsztrájkot kezdtek, tiltakozva meghatározatlan idejű fogva tartásuk ellen. Zavahri elítélte az iszlamisták elleni amerikai dróntámadásokat Afganisztánban, Pakisztánban és Jemenben.
Azt mondta, hogy az ilyen légicsapások az amerikai kampány kudarcáról tanúskodnak ezekben az országokban. A szunnita muzulmán al-Kaida vezér elítélte a libanoni Hezbollah radikális síita szervezet részvételét is a szíriai fegyveres konfliktusban. Arról beszélt, hogy a szervezet beavatkozása kísérlet az iráni hegemónia megteremtésére az ország felett.
A Hezbollah vezetője, Haszan Naszrallah sejk csupán egy eszköz szerinte a szafavida vállalkozásban, amely mészárlásokkal, kínzásokkal, elnyomással és az egyik legkorruptabb zsarnoki és bűnöző (szíriai) rezsim támogatásával síita törvénykezést akar ráerőszakolni a muzulmán világra. A szafavidák eredetileg a perzsa sahok türkmén származású dinasztiájához tartozók voltak. A kezdetben szunnita iszlám felekezet a XV. század során átvette a síita tanokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


