Riói világtalálkozó
Fiatalokat gyóntatott a pápa Rióban
Ferenc pápa fiatalokat gyóntatott pénteken Rio de Janeiróban, a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón, és egy beszédében azt hangsúlyozta, hogy milyen fontos szerepe van az időseknek a család életében és a generációk közötti párbeszédben.
2013.07.26 23:30MTI
Fotó: MTI
"A gyerekek és az idősek építik a népek jövőjét. A gyerekek azért, mert előre viszik a történelmet, az idősek pedig azért, mert tovább adják életük tapasztalatát és bölcsességét. Ez a kapcsolat és a párbeszéd a generációk között kincs, amelyet meg kell őriznünk" - mondta az Úrangyala imán az egyházfő.
Ezt megelőzően a pápa a Quinta da Boa Vista parkba ment, ahol felállítottak ötven gyóntatófülkét, és papok fogadták bennük a világtalálkozó résztvevőit. Ferenc pápa maga is bekapcsolódott, és meggyóntatott öt fiatalt: három brazil és egy venezuelai fiút, valamint egy olasz lányt. Az egyházfő ezzel XVI. Benedek nyomába lépett, aki a 2011-es világtalálkozón Madridban gyóntatott fiatalokat.
A pápa ezután a brazil nagyváros érseki palotájához hajtatott a nyitott pápamobilon - a korábbi esős napokkal ellentétben pénteken sütött a nap - és magántalálkozón fogadott négy, börtönbüntetésre ítélt fiatalkorút. Erről többet nem közöltek.
Ezután következett az Úrangyala ima, amelyen a gyerekek és idősek szerepéről beszélt. Utána pedig az érseki palotában együtt ebédelt a világtalálkozó 12 résztvevőjével: kettő-kettővel minden kontinensről.
Kapcsolódó írások:
- A fiatalokat óvta a pápa a pénz és a hatalom illúziójától
- Obama és Pápa, a két Twitter-bajnok
- Riói világtalálkozó - Ferenc pápa a fiataloknak üzent
- 400 ezer zarándok részvételével vette kezdetét a riói világtalálkozó
- Letért az útvonalról - féktelen tömeg vette körül a pápa autóját - videó
- Megérkezett a pápa Brazíliába
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


