Eddig 77 ember vesztette életét
Spanyol vonatbaleset: a halálos áldozatok száma egyre nő
A legfrissebb adatok szerint már 77 halálos áldozata és 131 sebesültje van a szerda esti spanyolországi vonatbalesetnek. VIDEÓ!
2013.07.25 08:49MTI
Fotó: MTI
A mentés a reggeli órákban még tartott, a felborult és összeroncsolódott kocsikból tűzoltók próbálták meg kiszabadítani a bennragadtakat, és a helyszínt ellepték a mentőautók. Ez volt az utóbbi 25 év legsúlyosabb vonatszerencsétlensége Európában.
A média szerint a szuperexpressz a megengedettnél jóval gyorsabban haladt, amikor egy kanyarban kisiklott a spanyolországi Galicia autonóm közösség fővárosa, Santiago de Compostela mellett. A kormány abból a feltételezésből indul ki, hogy baleset történt.
A vonat lakott terület mentén egy éles kanyarban siklott ki, ahol 80 kilométer a megengedett sebesség óránként. Ehhez képest az El Mundo című lap értesülése szerint akár 220-szal is haladhatott a szerelvény, az El País pedig úgy tudja, hogy 180-nal száguldott.
A szerelvény Madridból az Atlanti-óceán partján fekvő El Ferrolba tartott, és 247-en tartózkodtak rajta. Csütörtökön van a galiciaiak védőszentjének, Szent Jakabnak az ünnepe, ebből az alkalomból sokan utaztak haza szülőföldjükre. A tervezett ünnepségeket azonban a tartomány vezetői lemondták a baleset miatt.
Madridi közlés szerint a compostelai születésű Mariano Rajoy spanyol kormányfő a tragédia helyszínére utazik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
- 14:43 Egykor ételre sem volt pénze, most egy egész államot vezethet
- 12:42 Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
- 10:40 A ChatGPT is besegített az idei Goncourt-díjas regénybe
- 8:20 Magukra hagytak három kikötött kutyát - az utolsó pillanatban érkezett a segítség
- 6:17 Egyetlen nap alatt 108 buddhista sztúpát emeltek Bhutánban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


