Hajrá Olaszország - ismét
Berlusconi visszatér a kezdetekhez
Silvio Berlusconi, a Szabadság Népe (PdL) olasz jobbközép párt elnöke saját Facebook-oldalán bejelentette, hogy szeptembertől újraindítja a Forza Italia (Hajrá Olaszország) nevű pártját, mellyel 1994-ben belépett a politikába.
2013.07.24 07:27MTI
Ez volt Berlusconi első pártja, amelynek megalapítása után a vállalkozóból lett politikus még abban az évben választást nyert, és Itália kormányfője lett.
A Forza Italia a nevével az olasz nemzeti egységet mindennél erősebben jelképező szurkolói kiáltást idézte. A párt 2009-ben olvadt be a PdL jobbközép szövetségbe. Berlusconi Facebook-üzenetében hangsúlyozta, hogy elsősorban fiatalokat és lelkes olaszokat keresnek a Forza Italia újraindításához.
Az első olasz sajtókommentárok szerint Berlusconi a bejelentéssel a előre igyekszik ellensúlyozni a július 30-i bírósági ítéletet, amelyben a semmítőszék a politikust érintő Mediaset-perben, vagyis arról dönt, hogy megerősíti-e vagy sem az első- és másodfokú ítéletet, amely 4 év börtönre és közhivataloktól való 5 éves eltiltásra ítélte a politikust.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


