Egy napra felfüggesztette munkáját a törvényhozás
Berlusconiék rendetlenkedtek az olasz parlamentben
Az olasz parlament mindkét háza kénytelen volt egy teljes napra felfüggeszteni tevékenységét, mivel Berlusconi pártja, a Szabadság Népe bojkottálta mind a kormány, mind a törvényhozó testület munkáját.
2013.07.10 21:15MTI
A PdL-en belül dúlnak az indulatok, és a pánik is egyre nő, mivel fennáll annak a lehetősége, hogy a dúsgazdag mágnásból politikussá lett Berlusconi egy bírósági ítélet nyomán valóban kénytelen lesz lelépni a politika színpadáról, "árván" hagyva túlságosan személyére szabott pártját.
A szerdai bojkott hátterében az áll, hogy ezen a napon a legfelsőbb bíróság bejelentette: az eredetileg meghatározott október helyett sokkal előbbre, július 30-ára tűzte ki a jogerős ítélet meghozatalára hivatott bírósági tárgyalást a Mediaset-ügyben. A milánói fellebbviteli bíróság ugyanis május 8-án megerősítette az első fokú ítéletet, amelyben adócsalás vádjával négy évre ítélték és öt évre eltiltották a közügyek gyakorlásától Berlusconit.
Mivel a bűncselekmény 2006 előtt történt, a négy évből hármat automatikusan elengednek, s a 76 éves politikus várhatóan egyáltalán nem kerül rács mögé. Csakhogy az általa vezetett pártot érzékenyen érintené, ha kivonnák őt a politikából, Berlusconi nemcsak pártvezér, hanem szenátor is. A bíróság azzal indokolta a tárgyalás mostani előbbre hozatalát, hogy elkerülje az elévülés veszélyét.
Ez a belpolitikai zűrzavar alaposan megnehezíti Enrico Letta miniszterelnök helyzetét, hiszen nagy nehezen összehozott kormányának szembe kell néznie a rendkívül nehéz gazdasági helyzettel, végre kellene hajtania az elengedhetetlen reformokat, miközben a koalíción belül sorozatosak az ellentétek, az ellenzék is nyíltan tüzel a kabinetre.
Enrico Letta áprilisban fogadta el kormányalakítási megbízatását. A 21 fős kormányában először lépett koalícióra a húsz év óta egymással versengő, Berlusconi vezette jobbközép és a balközép. Rendkívül erős ellenzéki erőt alkot ugyanakkor a Beppe Grillo komikus színész vezette 5 Csillag Mozgalom. Tagjai szerdán is nagy zajt csaptak a parlamenti munka felfüggesztése miatt. Grillo és párttársai a szenátusban tiltakozásul levetették a teremben zakójukat és nyakkendőjüket, ezután a házelnök távozásra szólította fel őket.
Kapcsolódó írások:
- Berlusconi feltámasztaná a Hajrá Olaszország pártot
- Ruby-per: az olasz államfő magához hívatta Berlusconit
- Közös nyilatkozat nélkül zárult a Letta-Berlusconi találkozó
- Mindannyian prostituáltak vagyunk! - kiálltak Berlusconi mellett
- Ruby-per: Berlusconi hét évet kapott, aki szerint az ítélet: otromba!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


