Sikkasztással, adócsalással vádolják
Letette a rekordösszegű óvadékot Szerbia leggazdagabb embere
Rekordösszegű - 12 millió eurós (3,5 milliárd forintnyi) - óvadék ellenében szabadlábra helyezték Miroslav Miskovicot, Szerbia leggazdagabb emberét, aki ellen sikkasztás, valamint adócsalás vádjával folyik eljárás.
2013.07.23 21:35MTIMiskovicot még tavaly decemberben vették őrizetbe fiával, Markóval és nyolc másik emberrel együtt, azóta egy belgrádi börtönben tartották fogva. A gyanú szerint Miskovic és társai mintegy 153 millió euró (45 milliárd forint) veszteséget okoztak a szerb államnak útépítő cégek privatizálása során. Ezenkívül 4,2 millió eurós adócsalással is vádolják.
Ha bűnösnek találják, 10 év börtönbüntetéssel is sújthatják. A 68 éves Miskovic vagyonát 2,3 milliárd euróra (680 milliárd forint) becsülik. A Balkán egyik legbefolyásosabb személyiségének tartják, a szerb napilapok karikatúráikban előszeretettel ábrázolják olyan emberként, akinek a zsebében van egész Szerbia.
Egykor közeli kapcsolatot ápolt Slobodan Milosevic néhai szerb diktátorral, akinek uralma idején, 1990-ben miniszterelnök-helyettes is volt, de aztán gyorsan átnyergelt a magánszektorba, és a 90-es években hatalmas vagyonra tett szert. Vállalatának, a 7 ezer embert foglalkoztató Delta Holdingnak a kiskereskedelem mellett vannak érdekeltségei a mezőgazdaság, az ingatlanpiac területén és a biztosítási szektorban is, nemcsak Szerbiában, de szerte az egész Balkánon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06