Újabb fegyverkezési verseny a Közel-Keleten?
Amerikai fegyverek Szíriának
Az amerikai kongresszus mindkét házának hírszerzési bizottsága jóváhagyta a szíriai felkelők felfegyverzésének tervét, és a fegyverek szállítása néhány héten belül megkezdődhet.
2013.07.23 17:26MTI
E források szerint a két, zárt ajtók mögött ülésező bizottság a múlt héten szavazott a kormánynak erről a tervéről, és noha "nagyon súlyos aggodalmai vannak a siker esélyeit illetően, sok vita és elemzés után konszenzusra jutott".
A jóváhagyás értelmében Barack Obama elnök felhatalmazhatja a Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA), hogy aktiválja a lázadók megsegítését célzó programot. A CIA költségvetését átcsoportosítják a szíriai akció érdekében. Ezt az akciót Obama június elején hagyta jóvá. A program infrastruktúrája kész van, nagyobb részt Jordániában, s a fegyverek a következő hetekben kezdenek érkezni a helyszínre - írta a lap.
Néhány törvényhozó elégtelennek találta és ezért bírálta a tervet, s légi támogatást követel a felkelőknek, beleértve a szíriai repülőterek megtámadását és repülési tilalmi övezet kijelölését. A kongresszus más tagjai azonban ellenzik az amerikai katonai beavatkozás minden formáját, s ezt az álláspontot vallja az amerikaiak többsége is, amint az számos felmérésből kiderül - emlékeztet a The Washington Post.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


