Megszavazta a parlament
Felmentették hivatalából az afgán belügyminisztert
Az afgán parlament megszavazta Gulam Mustaba Patang belügyminiszter felmentését hivatalából hétfőn.
2013.07.22 14:33MTI
A minisztertől amiatt vonták meg a bizalmat, mert a NATO vezette nemzetközi erők növekvő mértékű csapatkivonásaival párhuzamosan biztonsági szempontból újra nehéz helyzetbe került Afganisztán.
A parlament szerint Patang vezetése alatt, aki a 157 000 főből álló rendőrséget irányítja, folyamatosan romlik a közbiztonság. A parlament 60 tagja a leváltás ellen, míg 136 képviselő mellette szavazott. A törvényhozók a biztonsági helyzet romlása mellett korrupcióval is vádolják a belügyminisztert, aki Hamid Karzai elnökhöz hasonlóan a nyugati erők támogatását élvezi.
A belügyminiszter elmondta, hogy az elmúlt négy hónapban, március 21. óta összesen 2748 rendőr vesztette életét tálib felkelők támadásai miatt, viszont azzal érvelt, hogy a távoli területek és az országutak biztosítása a jobban felfegyverzett hadsereg feladata. Az afgán biztonsági erők fokozatosan váltják fel a NATO vezette nemzetközi erőket, amelyek 2014 végéig hagyják el az országot.
A legutóbbi csapatkivonás június 18-án történt. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb erőszakkal kénytelen szembenézni az afgán rendőrség, csupán júniusban 299 rendőr halt meg erőszakos bűncselekményben. Az afgán törvényhozás tavaly augusztusban egyszer már megszavazta az akkori belügyminiszter és a védelmi miniszter felmentését amiatt, hogy a tálib felkelők vezető tisztségviselőket végeztek ki, és fegyveres összecsapások történtek a pakisztáni határnál.
Hamid Karzai elnök akkor elfogadta a lemondásokat. Egyelőre nem tudni, hogyan vélekedik az afgán elnök a parlament legújabb döntéséről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


